Társoldalunk:

Magyar Kupa: idegenben lőtt több góllal jutott tovább a DVSC

2018.02.28. 15:31

A Debrecen 3-2-re győzött a másodosztályú Dorog vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, így idegenben szerzett több góljának köszönhetően továbbjutott, míg a Diósgyőr kettős győzelemmel búcsúztatta az NB II-es Vác FC együttesét. A Békéscsaba és a Balmazújváros is megtartotta az első mérkőzésen szerzett előnyét, így bejutott a legjobb nyolc közé.

A DVSC, ha nem is könnyen, de továbbjutott. A 15. percben sikerült ledolgozni a hátrányt a Debrecennek, miután Sós Bence révén megszerezte a vezetést, de ez az eredmény még a Dorognak volt jó. A középpályást Ioan Filip indította, majd 14 méterről a hálóba emelt.

A DVSC 3-2-re nyert Dorogon, és ezzel bejutott az MK-negyeddöntőbeForrás: Picasa/dvsc.hu

A második félidőben összesítésben már a DVSC-nél volt az előny, amikor az 58.percben Barna Szabolcs bal oldalról a hosszúra ívelt, Sós Bence pedig a jobbösszekötő helyéről a hálóba továbbított – számolt be a dvsc.hu. Nem örülhetett azonban sokáig a vendég csapat, mert nyolc minutummal később gólt szereztek a hazaiak is: egy bal oldali szöglet után Bora 10 méterről lőtt a kapuba. A 84. percben sikerült megszereznie a Debrecennek a továbbjutást jelentő gólt: Kinyik Ákos bal oldalon, az alapvonal közeléből tudott a hosszúba lőni. Egy percre rá a Dorog is betalált, de a DVSC jutott a negyeddöntőbe 4-4-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

A DVTK kettős győzelemmel jutott be a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. A 28. percben Ugrai Roland szöktette Diego Velát, aki kis gondolkodás után kilőtte a hosszú sarkot, ezzel megszerezve a vezetést, és mint később kiderült, a végeredményt is beállította.

Elhalasztották a Honvéd-Siófok Magyar Kupa-mérkőzést

Az időjárás szólt közbe, a meccset jövő szerdán 18 órától rendezik Kispesten.

Eredmények,
Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó:
Békéscsaba 1912 Előre (II.)-UFC Nagykanizsa (megyei I.) 1-0 (0-0)
Továbbjutott: a Békéscsaba 1912 Előre, kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-ETO FC Győr (II.) 0-0
Tj.: a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, 3-2-es összesítéssel.

Vác FC (II.)-Diósgyőri VTK 0-1 (0-1)
Tj.: a Diósgyőr kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.
Dorogi FC (II.)-Debreceni VSC 2-3 (0-1)
Tj.: a Debrecen, 4-4-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

jövő kedden játsszák:
Paksi FC-Újpest FC 17.00 (0-2)
jövő szerdán játsszák:
Sényő FC (megyei I.)-MTK Budapest (II.) 13.00 (0-4)
Budapest Honvéd-BFC Siófok (II.) 18.00 (2-2)

A negyeddöntő sorsolására február 28-án szerdán 21 órától kerül sor.