Vágólapra másolva!
Szokatlan, de hatékony – mint kiderült. A francia harmadosztályban szereplő Les Herbiers kapusa a technológia segítségével juttatta tovább csapatát a Lens elleni Francia-kupa negyeddöntőben.

A meccs 120 percnyi játék után is 0–0 volt, így jöttek a tizenegyesek, amit a Les Herbiers 4–2-re megnyert. A csapat hőse az a Matthieu Pichot volt, aki két tizenegyest is megfogott.

A kapus később egy francia tévéadásban ismerte el, hogy két rúgás között Gigi Buffon-videókat nézett és motivációs zenéket hallgatott a tableten.

Mindezt egy úgy, hogy egy nagy kabátot borított a fejére, hogy még véletlenül se tudja meg senki, hogy mit csinál. A kamerák elől azonban nem lehet elbújni:

A Les Herbiers így bejutott a kupa elődöntőjébe, ahol óriási szerencséjére a szintén harmadosztályú Chambly csapatával játszik.

Azaz egy harmadosztályú csapat biztosan ott lesz a döntőben, váó.

A másik ágon Caen–PSG meccset rendeznek.