Vágólapra másolva!
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében a Budapest Honvéd nem tudott előnyt szerezni hazai pályán a Debrecen elleni szerdai összecsapáson, miután gólnélküli döntetlent játszott a tartalékos hajdúsági csapattal. Az öszecsapáson Eppel Márton kihagyott egy tizenegyest, illetve egy lesgól is került a neve mellé. 

Napsütéses, kellemes futballidőben kezdődött Kispesten az összecsapás. Herczeg András erősen tartalékos összeállításban küldte pályára a DVSC-t, a fiatalok közül többek között Bereczki Dániel, Barna Szabolcs, Csősz Richárd, Nagy Kevin és Kuti Krisztián is a kezdőcsapatban kapott helyett. Ennek ellenére az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott, komoly helyzet nélkül.

A 20. percben így is megszerezhette volna a vezetést a Honvéd, miután a debreceni védelem elképesztő hibája után – Barna adta el a labdát –

Tomas Kosicky ütötte el Davide Lanzafemét a tizenhatoson belül, ám a megítélt tizenegyest Eppel Márton gyatrán a jobb kapufa mellé lőtte.

Négy perccel később az olasz támadó lőtt, a DVSC kapusáról kipattant a labda, amelyet

Eppel pofozott a hálóba öt méterről, de a játékvezető szerint lesről tette,

így a Honvéd tovább harcolhatott a vezető gól megszerzéséért.

Eppel Márton büntetőt hibázott a DVSC ellen Forrás: Babar Viktor/honvedfc.hu

A 37. percben trükkös szabadrúgás után Baráth Botond szerezhetett volna gólt, de Kosicky az utolsó pillanatban menteni tudott a védő elől. A fővárosi csapat hiába birtokolta többet a labdát – 63 százalékban –, és volt több helyzete is, gól nem esett az első félidőben.

A második félidő elején Lanzafame passza után Tonci Kukoc előtt adódott jó lehetőség,

de a horvát játékos 12 méterről kapu fölé lőtte a labdát, így a Loki továbbra is tartotta a gólnélküli döntetlent. A folytatásban hiába nem változott a játék képe, a Honvéd a stadionban lévő 1500 néző előtt nem tudta komolyabb nyomás alá helyezni a Debrecent.

A kispesti Davide Lanzafame és a debreceni kapus, Tomás Kosicky a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A 64. percben a DVSC is előre merészkedett, Aleksandar Jovanovic megpattanó lövése nem is sokkal kerülte el a kispesti kaput. Nem sokkal később a másik oldalon is adódott lehetőség, de

Eppel középen nem tudta kapura fejelni a labdát hat méterre a kaputól,

miután kicsit magas volt neki a beadás.

A hátralévő időben csak erőlködött a Honvéd, majd a 91. percben így is meglehetett volna az előny, de Lanzafame beadása után

Holender Filip közeli fejesét nagy bravúrral védte a Debrecen kapusa.

Ez pedig egyben azt is jelentette, hogy nem esett gól az összecsapáson, Debrecenben 0-0-ról folytatódik az MK-negyeddöntő.

– mondta találkozót követően Eppel Márton.

A Balmazújváros már a negyeddöntő első, szerdai felvonásán eldöntötte a másodosztályú Békéscsaba elleni párharcot a labdarúgó Magyar Kupában, ugyanis hazai pályán 5-0-ra győzött.

Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés
Budapest Honvéd-Debreceni VSC 0-0
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Békéscsaba 1912 Előre (II.) 5-0 (3-0)
gól: Vajda (23., 51., 60.), Zsiga (35.), Habovda (44.)