Vágólapra másolva!
A Manchester City úgy vezetett félidőben 2-0-ra, hogy a Unitednak kaput eltaláló lövése sem volt. A Manchester City győzelme Pep Guardiola csapatának bajnoki címét jelentette volna, ezért is lehet különösen fájó a vereség, de a City előnye így is tetemes.

A Manchester City azzal a tudattal léphetett pályára a városi rivális United ellen, hogy győzelem esetén bebiztosíthatja a bajnoki címet. A hétközi Bajnokok Ligája-meccsen a City meglepetésre 3-0-ra kikapott a Liverpooltól, de a United nem lesett el túl sokat a Klopp-csapattól.

A City 27 hazai veretlen meccsel a háta mögött várta a találkozót,

Pep Guardiola az Ederson; Danilo, Kompany, Otamendi, Delph; Fernandinho, Gündogan, Silva; Bernardo, Sané, Sterling csapatot, míg a túloldalon José Mourinho a De Gea; Valencia, Smalling, Bailly, Young; Matic, Herrera, Pogba; Lingard, Alexis, Lukaku összeállítású csapatot küldte pályára.

A meccs elején Ashley Young kezezett estében a tizenhatoson belül, de nem született ítélet. A 22. percben Bernanrdo Silva került közel a gólszerzéshez, de De Gea védeni tudott. Nem úgy négy perccel később, amikor Leroy Sané szögletére remekül érkezett Vincent Kompany, a csapatkapitány fejese védhetetlen volt. Ez volt Sané 11. gólpassza a bajnokságban, ezzel csak a kispadon ülő csapattársa, Kevin De Bruyne állt előtte.

José Mourinho és Pep Guardiola Forrás: AFP/Paul Ellis

A 30. percben már kettő volt a különbség, Sterling passzát remekül vette át Ilkay Gündogan és kilőtte a bal alsót. A folytatásban Sterling még egymaga lőhetett hármat, a United pedig 2015 októbere óta először maradt kaput eltaláló lövés nélkül bajnoki meccs első félidejében.

Fordulás után Pogba révén megszületett a vendégek első kapura lövése, majd a City is gyorsan megmutatta, hogy nem alibizni jött ki a második félidőre, Gündogan tekerésse találta el kívülről a kapufát.

Az 53. percben szépített a United, Herrera mellel tette Pogba elé a labdát, a francia pedig higgadtan lőtt Ederson kapujába. Két perccel később összejött az egyenlítés is, Pogba Alexis beadása után fejelt a City kapujába. Hat éve, Wayne Rooney tudott legutóbb két gólt lőni a City ellen.

Chris Smalling és Paul Pogba joggal örülhetett Forrás: AFP/Ben Stansall

A 68. percben láss csodát, már vezetett is a United. Alexis szabadrúgására Chris Smalling érkezett remekül, közelről talált a kapuba. Még soha nem fordult elő, hogy egy Guardiola-csapat zsinórban két meccsen is három gólt kapjon.

A hajrára Guardiola beküldte De Bruyne-t, Agüerót és Jesust is, de az utolsó percekben főleg az indulatoké volt a főszerep. Az utolsó előtti percben Agüero fejesét tolta ki a léc alól David De Gea, majd a szögelt után Otamendiről pattant a kapufára a labda.

Győzelmével a United elnapolta a City bajnoki ünneplését, de az első és a második csapat között így is 13 pont a különbség. A Manchester United 2016 decembere óta az első csapat, amely nyerni tudott bajnokin az Etihadban.

Manchester City–Manchester United 2–3 (Kompany 25., Gündogan 31., ill. Pogba 53., 55., Smalling 69.)

A délutáni meccseken a Tottenham Hotspur Christian Eriksen duplájával 2-1-re nyert a Stoke City otthonában. A Tottenham idén még veretlen a bajnokságban, s már 14 meccs óta nem talált legyőzőre.

Premier League, 33. forduló:
AFC Bournemouth-Crystal Palace 2-2 (0-0)
Brighton-Huddersfield Town 1-1 (1-1)
Leicester City-Newcastle United 1-2 (0-1)
Stoke City-Tottenham Hotspur 1-2 (0-0)
Watford-Burnley 1-2 (0-0)
West Bromwich Albion-Swansea City 1-1 (0-0)
Everton-FC Liverpool 0-0

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista