Vágólapra másolva!
Két vereség és egy döntetlen után szombaton este megszületett a Chicago Fire idei első győzelme az MLS-ben. A Columbus elleni bajnoki egyetlen gólját Nikolics Nemanja szerezte, aki a DIGI Sport híradójának adott exkluzív interjújában azt mondta: a célja, hogy idén Zlatan Ibrahimovicot is megelőzve legyen gólkirály.

„Nagyon fontos mérkőzés volt ez számunkra, nem volt egyszerű, de kiszenvedtük ezt a három pontot. Szerencsénk is volt, de úgy gondolom, hogy megdolgoztunk érte. Nagyon kemény, brusztos mérkőzést játszottunk, kevés helyzettel a mi oldalunkon, de ami volt, azt gólra váltottuk" – nyilatkozta Nikolics a Sport24-nek.

Nikolics négy meccsen négy gólt lőtt Forrás: Nikolics Nemanja/Facebook

A magyar válogatott csatár idei teljesítménye eddig: négy meccs, négy gól. „Szoktam mondani, és most is ezt mondom, minden csatárnak az a feladata, hogy gólkirály legyen, nekem sem lesz más célom ebben a szezonban.

A gólkirálysághoz nem elég egy-két jó meccs, nekem ehhez minimum 30 jó mérkőzése van szükségem. Azon leszek, hogy ez sikerüljön."

A svéd vetélytárs, aki már az első meccsén duplázott Forrás: AFP/2018 Getty Images/Jayne Kamin-Oncea

Nikolics kapott azonban egy komoly vetélytársat Ibrahimovic személyében, a svéd csatárfenomén a nyitómeccsén rögtön duplázott. „Az előző évben nagyon sok sztárt megelőztem, a mostani szezonban is nagyon-nagy verseny lesz,

nem mondom, hogy csak Ibrahimovic és én fogunk küzdeni a gólkirályi címért, hiszen még nagyon sok jó csatár szerepel a bajnokságban.

Kíváncsi vagyok, számomra ez egy nagy kihívás. Az előző szezonban sikerrel jártam, és nagyon sokat dolgoztam érte, idén még többet kell dolgoznom, hogy gólkirály legyek, de soha nem féltem a kihívásoktól, és ez most sem lesz másképp."

Az első Ibrahimovic-Nikolics csatára nem is kell sokat várni, hiszen a következő fordulóban az LA Galaxy látogat a chicagói Toyota Parkba.