Vágólapra másolva!
Hiába tűnt úgy az Európa-liga odavágói alapján, hogy eldőlt a legtöbb negyeddöntős párharc, a csütörtök esti visszavágókon az előnybe kerülő csapatok közül szinte mindegyiknek volt izgulnivalója. Gulácsi Péter és az RB Leipzig 5-2-re kikapott Marseilleben, ezzel búcsúzott, a Salzburg 4-2-ről fordította meg a Lazio elleni a párharcot, az Atlético és az Arsenal továbbment.

A német RB Leipzig egygólos előnnyel utazott Marseille-be, így jó esély mutatkozott arra, hogy Gulácsi Péter klubja ott lesz az Európa-liga legjobb négy csapata között. A magyar válogatott kapus a már jól megszokott módon ott volt a francia együttes elleni kezdőcsapatban is, így a pályáról figyelhette, hogy a Leipzig már a 2. percben még közelebb került a hőn áhított továbbjutáshoz: Augustin közeli passza után Bruma lőtt 12 méterről okosan a kapuba. Nem tartott azonban sokáig a vendégek öröme. A Marseille-nek három gól minimum kellett ekkor a továbbjutáshoz, amelyből kettőt már a 9. percig sikerült ledolgozni. Előbb Gulácsi ütötte rá Kamara fejese után Stefan Ilsankerre a labdát, a védőről pedig a kapuba pattant, majd három minutummal később hiába mutatott be két bravúrt is a magyar kapus, a harmadik próbálkozásra Sarr már nem hibázott. Ezzel pedig meg is dőlt egy rekord az El-ben, ennyi idő alatt még soha nem esett három gól. A 18. percben közel állt a harmadik góljához is a Marseille, de hiába lőtt hatalmas gólt Payet, közben Mitroglu lerántotta Ilsankert, így a játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást.

A nagy rohanást követően sokáig csak mezőnyjáték folyt a pályán. Ám a 38. percben vége lett az „altatásnak", Payet szabadrúgása után Thauvin az ötösről talált Gulácsi kapujába, így a félidőre már úgy ment a két csapat, hogy a Marseille állt továbbjutásra.

A második játékrész két Gulácsi-bravúrral indult. A magyar kapus előbb Mitroglu megpattanó lövését, majd Amavi háromméteres próbálkozását is hatalmas bravúrral hárította, meccsben tartva a Leipziget. Ez pedig már csak azért is volt fontos, mert Keita pazar kiszolgálása után az 55. percben Augustin megpattanó labdája talált utat a kapuba, ezzel újra a német együttes állt továbbjutásra. Öt minutummal később azonban Payet két csel után szép mozdulattal lőtt a kapuba, így fél órája marad a lipcseieknek, hogy újabb gólt lőjenek.

Ez már nem sikerült, sőt a 93. percben egy szöglet után Gulácsi is előrement, egy marseille-i kontra és egy üreskapus gól pedig végleg lezárta a továbbjutás kérdését, így hiába nyert hazai pályán és szerzett idegenben is gyorsan vezetést a Lipcse, az Olympique jutott az elődöntőbe.

Talán az Arsenal érezhette leginkább biztonságban magát, hiszen egy héttel korábban 4-1-re verte a CSZKA Moszkva csapatát. Az oroszok azonban oroszlánként vetették bele magukat a küzdelembe és hiába álltak fel szinte legerősebb kezdőjükkel az Ágyúsok, az oroszok domináltak az első félidőben, Chalov góljával ráadásul 1-0-s előnnyel vonulhattak a szünetre. Az 50. percben tovább nőttek az angol problémák, Nababkin találatával ugyanis már csak egy gólra volt a továbbjutástól a CSZKA. Támadtak is becsülettel a hazaiak, ám ritmust váltott az Arsenal is, ennek pedig a 75. percben egy szép támadás végén meglett az eredménye: Wellbeck gólja pontot tett a továbbjutás kérdésére. A ráadásban még Ramsey is lőtt egyet, így 2-2 lett a vége, 6-3-as összesítéssel Wenger csapata jutott az elődöntőbe.

Az Atlético 2-0-ra nyert Madridban, ennek ellenére Diego Simeone sem pihentette alapcsapatát. A Sporting is nagy elánnal vetette bele magát a visszavágó küzdelmeibe, ami érezhetően meglepte az Európa-liga legnagyobb esélyesének kikiáltott Matracosokat, sőt, Oblak hibáját kihasználva a portugálok a 28. minutumban Montero góljával egyet ledolgoztak hátrányukból. Többet azonban nem sikerült, így az Atleti veresége ellenére, 2-1-es összesítéssel ott van a legjobb négy között.

A Lazio kétgólos előnnyel utazott a Red Bull Salzburgoz, de hiába játszik vasárnap városi rangadót a római együttes, Simone Inzaghi nem pihentetett. Az osztrákok az első félidőben képtelenek voltak komoly lehetőségeket kialakítani, igazából az első 30 perc eseménytelenül telt. A játékrész hajrájában Immobile kétszer is nagy helyzetbe került, de előbb nem találta el a labdát, majd Walke védett hatalmasat.

A második játékrész elején Immobile ismét ziccerbe került, de Walke újabb bravúrja után maradt a gólnélküli döntetlen. A negyediket viszont már nem rontotta el az olasz csatár, így a Lazio szerzett vezetést. Egy perccel később viszont Dabbur válaszolt, a Salzburg tehát nem adta olcsón a bőrét. Újabb egy perc telt el, amikor Immobile ismét betalált, ám les miatt – nagyon véleményes volt az eset – érvénytelenítette a játékvezető. Ez pedig fontos mozzanata volt a meccsnek, ugyanis előbb a 72. percben a fiatal Haidara távolról, majd egy minutummal később nagy védelmi hibát kihasználva Hee-Chan Hwang is eredményes volt, így már a Red Bull Salzburg állt továbbjutásra idegenben lőtt több góllal. Az összeomlás pedig Lainer találatával lett teljes a 76. percben, már 4-1-et mutatott az eredményjelző, innen pedig már nem volt visszaút a Lazionak, a négyperces rövidzárlat sokba került, a Salzburg jutott a legjobb négy közé.

Eredmények,
Európa Liga, negyeddöntő, visszavágók:

Olympique Marseille (francia)-RB Leipzig (német) 5-2 (3-1)
gólszerzők: Ilsanker (6., öngól), Sarr (9.), Thauvin (38.), Payet (60.), Szakai (94.), illetve Bruma (2.), Augustin (55.)
Továbbjutott: az Olympique Marseille, 5-3-as összesítéssel.

RB Salzburg (osztrák)-SS Lazio (olasz) 4-1 (0-0)
g.: Dabbur (56.), Haidara (72.), Hvang (74.), Lainer (76.), illetve Immobile (55.)
Tj.: a Salzburg, 6-5-ös összesítéssel.

Sporting CP (portugál)-Atlético Madrid (spanyol) 1-0 (1-0)
g.: Montero (28.)
Tj.: az Atlético Madrid, 2-1-es összesítéssel.

CSZKA Moszkva (orosz)-Arsenal (angol) 2-2 (1-0)
g.: Csalov (39.), Nababkin (50.), illetve Welbeck (76.), Ramsey (92.)
Tj.: az Arsenal, 6-3-as összesítéssel.

Az elődöntő sorsolását pénteken 12 órától rendezik.