Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 34. fordulójának szombati összecsapásán a kiesés ellen menekülő Spal otthonában tudott 3-0-ra nyerni a BL-indulást érő helyek egyikéért küzdő, idén a legrangosabb európai kupasorozatban négy közé jutó AS Roma.

A római csapat nem mehetett biztosra az újonc ellen, mivel a Spal a találkozót megelőzően nyolc meccse nem kapott ki, utoljára február közepén a Napoli ellen (1-0) szenvedett vereséget, míg a legutóbbi hat találkozóján döntetlent ért el.

Az AS Roma ellen a 33. percig tartotta magát a ferrarai együttes, ekkor a jobb oldali beadás után a középen menteni igyekvő

Francesco Vicari a saját kapujába lőtt.

Az első játékrészben újabb gól nem esett, a másodikban viszont a vendég csapat minden kétséget eloszlatott, hogy ma melyik fél szerzi meg a három pontot.

Az AS Roma megszakította az újonc SPAL nyolcmeccses veretlenségi sorozatát Forrás: AFP/Miguel Medina

A második felvonás elején, egészen pontosan az 52. percben egy röviden felszabadított labdát

Radja Nainggolan lőtt szép mozdulattal Alex Meret hálójába,

így már kétgólosra növelve a római előnyt. Alig telt el nyolc perc a második találat után, Lorenzo Pellegrini jobb oldali beadása után

Patrik Schick fejelt közelről a kapuba,

és zárta le a legfontosabb kérdéseket.

A hátralévő időben sem tudott váltani a Spal – amelynek a 80. percben kapust is kellett cserélnie –, Eusebio Di Francesco együttese pedig annyit adott ki magából, amely elég volt az eredmény tartásához. A Roma így fontos pontokat szerzett a BL-indulást jelentő helyekért folytatott küzdelemben, míg a SPAL tovább retteghet a kieséstől.

A Sassuolo hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Fiorentinát. A firenzeiek több mint egy órát emberhátrányban töltöttek a francia középpályás, Bryan Dabo kiállítása miatt.

Serie A, 34. forduló
Spal-AS Roma 0-3 (0-1)
Sassuolo-Fiorentina 1-0 (1-0)

1. félidő
40Pasquale Schiattarella
38Francesco Vicari
33Francesco Vicari
12Everton
9Kevin Strootman
5Francesco Vicari
2. félidő
90Alberto Grassi
79Alex Meret
77Lorenzo Pellegrini
74Radja Nainggolan
67Kevin Strootman
59Patrik Schick
59Lorenzo Pellegrini
52Radja Nainggolan
46Pasquale Schiattarella
Összeállítások
SPAL 20133-5-2
AS Roma4-3-3
Football Pálya
33
Filippo
Costa
22
Marco
Borriello
97
Alex
Meret
4
Thiago
Cionek
23
Francesco
Vicari
27
29
Manuel
Lazzari
19
Jasmin
Kurtic
25
28
Pasquale
Schiattarella
14
Federico
Mattiello
26
Rick
Karsdorp
23
Gregoire
Defrel
1
Alisson
Becker
25
Bruno
Peres
20
Federico
Fazio
44
Konstantinos
Manolas
0
Jonathan
Cristian Silva
6
Kevin
Strootman
21
Maxime
Gonalons
7
Lorenzo
Pellegrini
4
Radja
Nainggolan

SPAL 2013

Kezdők
33Filippo Costa
22Marco Borriello
97Alex Meret
79
4Thiago Cionek
23Francesco Vicari
38
33
5
27Felipe
29Manuel Lazzari
19Jasmin Kurtic
25Everton
12
28Pasquale Schiattarella
46
40
14Federico Mattiello
43Alberto Paloschi
7Mirco Antenucci
1Alfred Gomis
92Gabriele Marchegiani
5Lorenco Simic
9Federico Bonazzoli
10Sergio Floccari
15Sauli Vaeisaenen
18Eros Schiavon
21Bartosz Salamon
24Mattia Vitale
77Federico Viviani
85Boukari Drame
88Alberto Grassi
90
Cserék

AS Roma

Kezdők
26Rick Karsdorp
23Gregoire Defrel
1Alisson Becker
25Bruno Peres
20Federico Fazio
44Konstantinos Manolas
0Jonathan Cristian Silva
6Kevin Strootman
67
9
21Maxime Gonalons
7Lorenzo Pellegrini
77
59
4Radja Nainggolan
74
52
14Patrik Schick
59
92Stephan El Shaarawy
28Lukasz Skorupski
3Luca Pellegrini
5Juan Jesus
8Diego Perotti
9Edin Dzeko
13Elio Capradossi
17Cengiz Under
24Alessandro Florenzi
30Gerson
48Mirko Antonucci
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista