Vágólapra másolva!
Súlyos sérülésekkel vittek kórházba egy angol szurkolót, akit két olasz drukker bántalmazott a keddi Liverpool-Roma labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.

A rendőrség letartóztatta a két olasz férfit, akik egy videofelvétel szerint feketébe öltözve támadták meg áldozatukat az Anfield Roadon. Az angol sajtó értesülései szerint kalapácsot és kést is használtak.

"Úgy tudjuk, az áldozat a testvérével érkezett Liverpoolba a mérkőzésre, és belekeveredett a két rivális tábor összecsapásába" - nyilatkozott az egyik nyomozó.

A Liverpool közleményében úgy fogalmazott, sokkolta az eset: "Gondolatban az áldozat és családja mellett vagyunk" - írta az angol klub.

A BL-elődöntő első mérkőzését 5-2-re nyerte meg a Liverpool.