Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában az FC Barcelona 4-2-re legyőzte a Deportivo La Corunát a Riazor Stadionban, ezzel megnyerte fennállása 25. bajnoki címét. Ahogy ilyenkor szokás, kiadtak egy emlékpólót, amin Ernesto Valverde vezetőedző mellett csak a szűk keret, azaz 23 játékos neve olvasható. A Watfordnál kölcsönben szereplő Gerard Deulofeu viszont kiakadt kenyéradó klubjára, ugyanis az őszi szezonban ő is hozzájárult a Barca sikereihez.

Miután tavaly nyáron Neymar a Paris Saint-Germainhez szerződött, az őszi szezonban a négyszeres spanyol válogatott szélső, Gerard Deulofeu próbálta pótolni a brazil szupersztárt. Tizenhét mérkőzésen lépett pályára, ez alatt két gólt szerzett és kiosztott három gólpasszt is. A 24 éves játékosról azonban megfeledkeztek, amit a Twitter-oldalán szóvá is tett.

A culék által kiadott emlékpólóról az argentin Javier Mascheranónak is lemaradt a neve, pedig nyolc és fél évig állt az FC Barcelona alkalmazásában. A 33 éves védekező középpályás a téli átigazolási időszakban távozott a kínai Hopej Fortune együtteséhez.

Mascherano is csak 12 mérkőzésen lépett pályára az őszi szezonban, azonban korábban kétszer nyert Bajnokok Ligáját és négyszer spanyol bajnokságot, így talán megérdemelte volna, hogy emlékezzenek a szolgálataira.

Találat: La Liga Loca