Társoldalunk:

A gólrekordot hozó Roma-Liverpool őrületbe is belenyúlt a játékvezető

2018.05.03. 05:59

A Roma hazai pályán 4–2-re verte a Liverpoolt, de ez is kevés volt ahhoz, hogy bejusson a Bajnokok Ligája döntőjébe. A Real–Bayernhez hasonlóan ez a meccs sem múlt el bírói hibák nélkül: a Roma klubelnöke szerint három esetben is rossz ítélet született, ami döntően befolyásolta a párharc kimenetelét. Klopp elismerte, hogy szerencséjük volt, de szerinte tudnak ennél sokkal jobban is játszani. Május 26-án biztos, hogy jobban kell, amikor az a Real Madrid lesz az ellenfél, amely 1981 óta nem veszített BEK/BL-döntőt – igaz, akkor pont a Liverpool ellen kapitulált.

A rómaiak nem voltak irigylésre méltó helyzetben a visszavágó előtt. Tudták, hogy a továbbjutáshoz meg kell ismételniük a Barcelona elleni csodát, de azt is, hogy ha bevállalják a fejetlen támadófocit, akkor azzal ugyanúgy a Liverpool kezére játszanak, mint az első meccsen.

Pont ezért, Di Francesco félredobta a háromvédős felállást és visszatért a szezonban már jól bejáratott 4-3-3-hoz. Ezzel elérte, hogy a Liverpool ne tudjon átrohanni rajtuk, viszont így meg túl nagy lett a távolság a védelem és a középpálya között – hívta fel a figyelmet a világ egyik legelismertebb futballtaktikai elemzője, a Zonal Marking írója, és a párharc legnagyobb kritikusa, Michael Cox.

A Roma közel volt az újabb csodához

Mivel Nainggolan megirigyelte Ulreichtől és Rafinhától a bénázást, már korán, a kilencedik percben előnybe került a Liverpool. Ekkor már négy gól kellett volna a Romától a továbbjutáshoz. Tíz perccel később ugyanennyi a hosszabbításhoz.A Liverpool a stílusából fakadóan, a Roma pedig azért, mert nem volt más választása, ment előre.Dzeko a második félidő elején egyenlített, összesítésben tehát már 7–4 volt, így ez lett a BL-elődöntők legtöbb gólt hozó párharca. Klopp bele is zavarodott a végére. „Most akkor összesítésben mennyi lett? 7–6, ugye? Hihetetlen" – mondta a meccs után.

A Roma célja innentől az volt, hogy lehetőleg minél kevesebb érintésből és minél gyorsabban eljusson az ellenfél kapujáig, és ott gólhelyzeteket alakítson ki.A sok lehetőség elpuskázása után Nainggolan a 86. percben meglőtte a harmadikat, majd a 93. percben a negyediket, tizenegyesből.Di Francesco valószínűleg ebben a pillanatban gondolt bele, hogy mi lett volna akkor, ha az első meccsen nem variál, és nem küldi a vesztébe csapatát.

Di Francesco őrjöngForrás: AFP/Filippo Monteforte

„Majdnem tökéletes mérkőzés volt – kezdte az értékelést az olasz. – A játékosok rendkívüli teljesítményt nyújtottak. Tudják ők is, hogy odaajándékoztak két gólt az ellenfélnek, de ennek ellenére felálltak és fordítottak. Szerintem többet érdemeltünk volna, de a Liverpool jutott tovább, mert kevesebb hibát követett el."

Kell a videobíró

Még 2–2-es állásnál volt egy helyzete El Shaarawynak, aminél Alexander-Arnold kézzel blokkolta a labdát. Ebből nem lesz akkora cirkusz, mint amilyen a Real–Bayernen volt, de azt azért Monchi, a Roma sportigazgatója megígérte, hogy felemeli a szavát az UEFA-nál, mert szerintea tizenegyes és a piros lap komoly gondot okozott volna a Liverpoolnak a hátralévő időben.Erről van szó:

Monchihoz csatlakozott a klubelnök, James Pallotta is, aki azt követeli, hogy a BL-ben is vezessék be a videobírót. „Nyilvánvaló, hogy szükség van rá. Ilyen dolgok nem fordulhatnak elő a BL-ben.A 49. percben Dzeko nem volt lesen, mégis beintették, megfosztva őt egy gólhelyzettől.A 63. percben a világon mindenki számára egyértelmű volt a kezezés, csak a pályán lévőknek nem. Tudom, hogy nehéz a bírók dolga, de roppant kínos így kiesni” – mondta Pallotta.

Ennél sokkal jobb Liverpool kell a döntőben

„Szerencsénk volt – ismerte el Klopp, aki főleg a második félidei játékkal nem volt megelégedve (jogosan, tesszük hozzá). – Gond volt a védekezésünkkel, a kontráinkból pedig hiányzott a veszély.A továbbjutást viszont megérdemeltük, még annak ellenére is, hogy most nem játszottunk jól.A jó hír viszont az, hogy tudunk ennél sokkal jobban is futballozni.”

2007 után játszik ismét BL-döntőt a LiverpoolForrás: AFP/Paul Ellis

Jobban is kell majd, mert Zidane-nal még nem veszített párharcot a Real a BL egyenes kieséses szakaszában. A döntő azért is lesz érdekes, merta legjobb négy között kiderült, hogy sem a Liverpool, sem a Real nem sebezhetetlen.Viszont az is tény, hogy Zidane-nál és Kloppnál senki nem tudja jobban felpörgetni a csapatát egy-egy meccsre. Pláne, ha döntőről van szó.

Vannak, akik féltik a Realt
Rio Ferdinand, korábbi Manchester United-játékos, a BT Sport szakértője azt mondja, ha Zidane nem változtat, és a döntőben is ragaszkodik a 4-4-2-es felálláshoz, akkor a Liverpool (már ha bejut, persze) darabjaira szedi és megsemmisíti a Realt.

Kloppnak viszont nem megy a döntőkben. Fel is hozták neki a Roma elleni meccs után. „Tudom. Mindenki erre emlékeztet.Tudom, hogy elveszítettem a legutóbbi öt döntőmet, de most oda megyek, és megpróbálom megnyerni megint– bizakodott a német.

Klopp optimistaForrás: AFP/Paul Ellis

Az eddigi utolsó elveszített BEK/BL-döntő

A Liverpool és a Real eddig összesen 17-szer nyerte meg a BEK/BL-trófeát. Annak ellenére, hogy mindkét csapatnak gazdag az európai kupatörténelme, egymással csak ritkán kerültek szembe – igaz, ezek között volt egy BEK-döntő.1981-ben a párizsi Parc des Princes-stadionban játszottak egymással, és akkor Alan Kennedy góljával a Liverpool nyert 1–0-ra.Ezt a korszakot egyébként a Liverpool uralta, amely öt év alatt háromszor is elhódította a trófeát. A Real szempontjából akár fordulópontnak is tekinthető ez a meccs: azóta hétszer játszottak BL-döntőt, és mind a hetet megnyerték.

A Real visszavágna 1981-értForrás: marca

A Liverpool megsemmisítette a Realt

Már sokkal inkább az emlékezetünkben lehet a 2009-es párharcuk. Akkor a legjobb 16 között találkoztak, és a Liverpool gyakorlatilag megsemmisítette a Realt.A Bernabéuban 1–0-ra nyert Benítez csapata, majd az Anfielden egy négyest gurított a madridiaknak.Gerrardnak a visszavágó volt a századik európai kupameccse a Liverpoolban, ezt pedig stílusosan, két góllal ünnepelte. Mellette még Torres és a csereként beállt Dossena talált be. A liverpooliak pechjére, a negyeddöntőben a Chelsea 7–5-ös összesítéssel kiejtette őket.

Amikor a Liverpool a csoportkört sem élte túl

A 2014/2015-ös szezonban már a csoportkörben összefutottak. Az Ancelotti-féle csapat tanult a múltból, és három góllal vágott vissza azért a 0–4-es anfieldi éjszakáért. Ronaldo egyet, Benzema kettőt lőtt – a francia a madridi meccsen is betalált, azzal nyert 1–0-ra a Real, amely százszázalékosan végzett a csoport élén. A Liverpool azonban az utolsó fordulóban képtelen volt hazai pályán legyőzni a Baselt, így csak a harmadik lett, és az Európa Ligában folytatta tavasszal.

A 2018-as Liverpool–Real Madrid Bajnokok Ligája döntőt május 26-án rendezik.