Társoldalunk:

Zidane és a Real Madrid a világ ellen

2018.05.06. 06:58

Nem könnyű megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek Zidane és a Real Madrid előtt tornyosulnak. A közvélemény hangját hallva ugyanis nem volt elég az, hogy a francia felnőttedzői rutin nélkül a BL-történelem során először duplázott, majd idén a Dortmund, a Tottenham, a PSG, a Juventus és a Bayern München testén át újra döntőbe jutott. Sokan még mindig kétkedve vagy érdemeiket el nem ismerve beszélnek erről a furcsa megítélésű csapatról. Mennyire korszakos Zidane Real Madridja?

Zinedine Zidane a lehető leghálátlanabb feladatot kapta, amikor Rafa Benítez kirúgását követően kézen fogva bevonult a modern futball leghatalmasabb, mégis legellentmondásosabb elnökével a Real Madrid sajtótermébe. Számtalan edző megbukott már ezzel a szerepvállalással, és ezt a nem túl nagy bravúrt még úgy is többen bemutatták, hogy trófeát, trófeákat nyertek a csapattal. Fabio Capellót kétszer is bajnoki cím után küldték el, Jupp Heynckes harminckét éves kupaínséget követő BL-cím után kényszerült távozni, Carlo Ancelottinak pedig egy Décima-győzelemmel és egy BL-elődöntő után mutatták meg a kijáratot. Nehogy azt higgyük, hogy vége a felsorolásnak, mert akár még idevehetjük azt az – edzői vonalon protekcióval is csak középkategóriás – Bernd Schustert is, akitől pár hónappal a bajnoki elsősége után köszöntek el.  

Előbb vagy utóbb, de végül mindenkit kirúgnak Madridból. Vicente del Bosquét is elküldtékForrás: DPA/AFP/Frank Leonhardt

De a legbrutálisabb kirúgást mégis a század egyik legmeghatározóbb spanyol edzőjével, Vicente del Bosquéval követték el. Ő egy tévéinterjú előtt tudta meg a bajnoki cím elnyerését követő napon, hogy többek között két La Liga-arannyal és ugyanennyi BL-címmel a háta mögött a következő szezontól munkanélküli lesz. Florentino Pérezt gyakran aposztrofálják edzőfalónak, de a fenti felsorolásnak csak a fele kötődik a nevéhez. A hálátlan edzősors a klubba kódolt, mint a fehér mez.

Egy korszak eleje, közepe, vége?

Korszakos csapatot tehát már azért is nehéz alkotni a spanyol fővárosban, mert a folyamatnak akár az elején is véget érhet a sztori, ha a vezetőség vagy a szurkolók látványos duzzogásba kezdenek. Zidane ennek ellenére ott tart, hogy az első öt BEK-kiírást megnyerő Real Madrid után újra egy futballtörténelmi jelentőségű csapatot tud felmutatni a világnak. Adódik viszont a kérdés, hogy tényleg csak a folyamat közepén tart, vagy a francia edző már túl is van ezen? Egyáltalán, fontos-e a kijevi BL-döntő megnyerése, hogy rámondhassuk Zidane-ra: korszakos jelentőségű csapatot gründolt össze?

A korszakosság egy igen nehezen megfogható fogalom. Nincs rá egzakt, tudományosan megalkotott és a közvélemény által elfogadott definíció, nincs győztes meccsek vagy elnyert kupák számához kötve, így a tétel, hogy egy csapat annak tekinthető-e, mindig is viták kereszttüzébe kerül. Zidane csapatánál talán nem véletlenek ezek a hangok. A 2016 óta zsinórban háromszor Bajnokok Ligája-döntős (és talán -győztes) csapat ugyanis kérdéses, hogy hozott-e bármiféle változást a futball fejlődésébe, vagy csak egyszerűen győztes típus.

Megszokták, hogy ők nyernekForrás: AFP/Oscar Del Pozo

A korszakosságot kétféle szempontból lehet vizsgálni. A futball fejlődésére gyakorolt hatásban is létezik korszakosság és eredményekben, megnyert trófeákban is. A kettő között nincs feltétlenül átfedés, sőt az a ritkább, ha a kettő egyszerre jelentkezik. A korszakosság kérdésében tehát el kell fogadnunk, hogy az ilyen csapatok az esetek többségében vagy nyertesek, vagy innovatívak. E kettő hihetetlen ritkán jár kéz a kézben. Azért erre is van példa: Helenio Herrera és a hatvanas évek Grande Intere, a hetvenes évek eleji Ajax Rinus Michels és Kovács István irányításával, de ide sorolandó még Arrigo Sacchi Milanja a nyolcvanas évek végéről, illetve az egyetlen ilyen jelentőségű csapat a jelen századból: a Pep Guardiola által irányított Barcelona.

Zidane Real Madridjából a futball fejlődésére gyakorolt hatás, illetve a taktikai innováció hiányzik. Semmi olyat nem kapunk ettől a csapattól, ami miatt úgy emlékeznénk a 2010-es évek Madridjára pár évtized múlva, mint amelyik a futball folyamatos változásában fontos mérföldkő lenne. Nincs újszerű játékrendszer, nincs jól elkülöníthető és meghatározható Zidane-stílus, nincsenek meglepően új szerepkörök. Taktikailag két olyan elem van Zidane csapatában, ami a korábbi Real-csapatokban nem volt ennyire markánsan jelen: az egyik a szélső hátvédek már-már támadósorban szerepeltetése a labdabirtoklás idején, illetve Cristiano Ronaldo hamisítatlan befejezővé történő átképzése.

Az nem futballforradalom, hogy van a csapatodban egy zseniForrás: AFP/Gabriel Bouys

De vajon kell-e bármilyen forradalmi újítást elvárnunk a korszakosság meglétéhez? Nem túlzottan kisujjeltartós futballsznobizmus ezen fanyalogni, amikor Zidane felnőttedzői rutin nélkül ott tart, hogy két és fél év alatt nem bukott kupadöntőt, sem BL-kieséses párharcot? Nos, ez lehet vita tárgya.

Hátulról tolják, szemből húzzák

Ha belegondolunk azonban, hogy melyik csapatot emlegetik az eredmények miatt a Real Madrid mellett, könnyen választ kaphatunk a kérdésre. Utoljára a hetvenes évekbeli Bayern München volt képes arra, hogy zsinórban három BEK-et nyerjen meg. Azt már jóval kevesebben említik meg, hogy ez a diadalmenet korántsem volt bökkenőktől mentes. Az 1973/74-es sorozat első körében ugyanis a Bayern csak büntetőkkel tudta lerendezni a svéd Atvidaberg elleni párharcot, illetve a döntő hosszabbításának 120. percében, egy vaktában ellőtt labdának volt köszönhető, hogy egyáltalán újrajátszhatták az Atlético elleni finálét.

Franz Beckenbauer lengeti a BEK-trófeát az 1976-os döntő utánForrás: Origo

A korszakossághoz egy érdekes adalék: a Bundesliga következő szezonját úgy kezdte a Bayern, hogy 6-0-ra(!) kikapott a Kickers Offenbach ellen. Gondoljuk át egy pillanatra azt a népharagot, ami Zidane-ra zúdulna, ha egy hatgólos vereséggel indítaná a bajnoki szezont mondjuk a Betis ellen. Ebben a szezonban már edzőcsere is volt a Bayernnél, az Udo Latteket váltó Dettmar Cramer a ligát hamar elengedve, a BEK-re koncentrálva nyerte meg a nemzetközi kupát a Leeds ellen. És ha már párhuzamok: a bírói adalék itt is megvolt, ahogyan most sem szólnak másról a kieséses párharcok; a Leeds elleni fináléban 0-0-s állásnál jogtalanul visszafújták az angolok szabályos gólját.

A Zidane-érdemek melletti szájhúzgálások sora persze általában nem áll meg a taktikai elemzéseknél, azt a közvélemény amúgy is jótékonyan szereti kihagyni. Így hát persze előjönnek az összeesküvés-elméletek, amelyek igazolásaként patikamérlegen kell kiporciózni, hogy a Real Madrid javára hány téves ítélet született ebben a sikerkorszakban. Tényszerűen leírható, hogy a kieséses BL-meccseken, a legkiélezettebb helyzetekben a Real Madrid jól jött ki abból a közelmúltban, hogy a videobíró rendszerét az UEFA továbbra is elutasítja.

Amivel nem foglalkoznak a csalózásos vádak, az az, hogy ha a nemzetközi sportszervezet fű alatt be szeretné kúsztatni a döntőbe a Real Madridot, akkor azt sokkal könnyebben is megtehetné, akár a bírók instruálásával. Mert lehet ugyan hozni morális érveket arra, hogy Benatia szabálytalanságát még a fault tényére sem volt „igazságos" befújni, ezzel elvéve a meccshez szimpatikusabban álló Juventus fordításának lehetőségét, de mindenkinek könnyebb lett volna, ha Michael Oliver megadja az első félidőben Isco szabályos gólját a leshelyzet lefújása helyett.

Könnyen elmaradt volna ezáltal ez a kabaré. Rá lehet persze húzni a vizes lepedőt Kassaira és kollégáira a tavalyi, Bayern elleni visszavágón történt bíráskodásért, de ott is rendszeresen elfelejtik megemlíteni a hosszabbítást jelentő német gól előtti Lewandowski-leshelyzetet. Még inkább azt a Carvajal mellkasáról lepattanó labdát, amelyért megadott büntetőt Vidal nagyjából München főterére lőtte az első mérkőzésen. Teljesen érthető persze, hogy – nagyon finoman fogalmazva – meggondolatlan dologként aposztrofálják azt a Cüneyt Cakirt kijelölni egy Real-Bayern elődöntőre, aki 2013-ban rossz ítéletével kiejtette a Madrid ellenében a Manchester Unitedet, és most is rosszul döntött Marcelo kezezésénél. De nem lehetne végre kimondani a nyilvánvalót a bűnbakkeresés helyett? Hogy ehhez a játéksebességhez a teljesen haszontalan alapvonali segítők mellett, az asszisztensek kötött pozíciójában egy bíró egyszerűen kevés és teljes bizonyossággal bukásra van ítélve? Ha csak a legutóbbi példánál maradunk: a Ramos-Lewandowski párharcot napok óta kockázzák azt vizsgálva, elrúghatta-e korábban a védő a labdát. Ennek az eldöntésére az agyonszidott bírónak volt nagyjából egy századmásodperce.

Sergio Ramos, Lewandowski és Benzema csoportos gyakorlata: rúgta vagy nem rúgta?Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Burak Akbulut

Az eszközök rendszerszintű problémáját mi sem jelzi jobban, hogy az elődöntők másik ágán, Rómában Damir Skomina és kollégái egy félidő alatt egy egész sorozatra valót hibáztak, de a Salzburg-Marseille EL-elődöntőn is egy olyan szögletből lőtt góllal jutott tovább a francia csapat, amely szituáció szabály szerint kirúgás lett volna.

A legjobbak között

Visszakanyarodva az eszköztelenségükben lecsalózott bíróktól, ki kéne mondani, hol van a jelenkori Real Madridnak a helye a futballtörténelemben. Valószínűleg semmivel sem lejjebb, mint a fentebb megénekelt, hetvenes évekbeli Bayern Münchennek. Sepp Maierrel, Breitnerrel, Beckenbauerrel, Hoenesszel, Gerd Müllerrel. Sőt, annál talán feljebb is, mert a Real Madriddal nemigen fordulhatna elő, hogy a tizedik helyen végezzen a bajnokságában, még akkor sem, ha a La Ligát ebben a században továbbra is a Barcelona uralja.

Zidane Real Madridjának korszakossága nem a futballfejlődésre gyakorolt hatásban keresendő. Abban ugyanis elvérzik. Azt viszont lehetetlen elvitatni, hogy egy mentálisan kifogástalan, Antonio Pintus kezelésében pedig egy fizikailag is egyedülálló csapatot láthatunk, ha ők lépnek pályára. A németekkel kapcsolatban évtizedek óta azt mantrázzák, hogy milyen lehengerlő a győzni akarásuk és erre irányuló képességük; miért lenne ez kevesebb a más futballhagyományok mentén ismert Real Madridtól? Nem kevesebb, csak szokatlan. És azt se felejtsük el, hogy ez a Real Madrid a szokásaival ellentétben szezonok óta nem költ immár más csapatokra jellemző pénzösszegeket játékosvásárlásra. Ez a csapat utoljára négy éve, 2014 nyarán igazolt kifejezetten a kezdőcsapatába futballistát. Ezt a keretet forgatja úgy egy rutintalan edző, vállán egy hálátlan elnökkel és szurkolósereggel, hogy abból történelmi rekordok születnek.

Nem kell szeretni ezt a Real Madridot. Korszakos eredményeit viszont kizárólag bírózásra és szerencsefaktorra szűkíteni: nos, ez egyszerűen tiszteletlenség.