Társoldalunk:

Szalah műesése után Klopp is kritizálta az egyiptomit

2018.05.07. 09:04

Jürgen Klopp sem volt elégedett azzal, amit Mohamed Szalah-tól látott a Chelsea elleni, vasárnapi bajnokin. A német menedzser tisztázta, nem ezt várja játékosától.

Az Év játékosának megválasztott Szalah Gary Cahill mellett került a földre, a műesésért pedig sárga lapot is kapott. Az egykori csapata ellen szerepelt Szalah-t nagyon jól őrizte a német Antonio Rüdiger, komolyabb helyzet nélkül maradt az egyiptomi ász.

Szalah műesése:

A Bajnokok Ligája döntőjére készülő Liverpool edzője is kritizálta játékosát.

„Azt hiszem én is, hogy műesés volt. Várta a szabálytalanságot, nem tudom, mi volt a célja, de nem ezt várom tőle. Egész szezonban szabálytalankodtak ellene, de ez nem módi akkor sem."

Klopp nem egészen ezt várja Szalah-tólForrás: AFP/Glyn Kirk

A szezonban 41 gólos támadót remekül semlegesítette korábbó római csapattársa, de Klopp szerint a BL már fontosabb.

„Zsinórban második alkalommal szerepelt korábbi csapata ellen. Most is mindenki köszöntötte, ölelgette, mint a Roma ellen, de aztán a meccsen már teljesen más a helyzet. Ennél jobban kell játszania és jobban is fog, vannak ilyen napok" - mondta Klopp.

Antonio Conte csapata az 1-0-s siker ellenére sem lehet biztos abban, hogy megszerzi a negyedik helyet, ehhez ugyanis a Tottenhamnek vagy a Liverpoolnak botlania kellene úgy, hogy a Chelsea már nem hibázi, ráadásul Conte csapatának gólkülönbsége is rosszabb a két riválisénál.