Társoldalunk:

Kevesebb marketing, több munka, mondja a visszatérő Harcsa Norbert

2018.05.07. 12:53

Mondhatni, hazai pályán, Szentesen rendezi soron következő gáláját a Felix Promotion International. A szereposztás ezúttal is ígéretes, lesznek bajnokok, feltörekvől és visszatérők, és ezúttal is minden mérkőzésnek meglesz a maga tétje. Felvezető sorozatunk első részébéen a középsúlyú triót, azaz Egedi Renátót, Harcsa Norbertet és Hegyi Barnabást mutatjuk be.

Egészen biztos, hogy a szentesi gála egyik legjobban várt fellépője, Harcsa Norbert. A középsúlyú bunyós tizenegy hónapja nem bokszolt, azt követően, hogy 2017 júniusában egyhangú pontozással kikapott a profi karrierje első meccsét vívó Bacskai Balázstól. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, Harcsa Norbert is feldolgozta a történteket, és most újra a kötelek közé lép.

Az a vereség nyomot hagyott bennem, elveszett a bokszba vetett hitem, oda lett a kitartásom – mondta az Origónak egy héttel a Dr. Papp László Sportcsarnokban történő fellépés előtt. – Úgy éreztem, hogy nem éri meg a befektetett munka, és a bunyó nélkül is jól elvoltam, dolgoztam, és sokat voltam a családommal."

Harcsa Norbert (jobbra) újra elszántan lép a kötelek közéForrás: billbullster@gmail.com/Bill

Most azonban mégis visszatér, és meg sem lepődünk, hogy újra előkerül a történetben a nagy rivális, Bacskai Benji neve.

„Miután Benji nyilvános megtámadott a közösségi oldalán, úgy döntöttem, hogy rendben, akkor lássuk, mire megyünk, visszatérek. Az első meccsel kapcsolatban kevés szó esik arról, hogy nem voltak teljesen egyenlőek a feltételek, én munka mellett készültem a bunyóra, ráadásul akkor született gyerekünk, éjjel órákon át altatni nem a legideálisabb felkészülés. Utólag persze már minden csak magyarázkodásnak tűnik, de tény, hogy nem kellett volna elvállalnom azt a meccset. De presztízskérdést csináltam belőle, mert megbolondultam volna, ha nem állhatok ki Benji ellen.

A presztízs most is ott van a levegőben, hiszen egy újabb vereség aligha fér bele a 30 éves bunyós karrierjébe. Így aztán a korábbi profi bajnokkal, Pintye Szabolccsal készülő Harcsa változtatott is bizonyos dolgokon.

„Kemény felkészülés végén vagyok, tele bizonyítási vággyal, de most már nagyon vigyázok, nem kürtölöm tele a közösségi oldalamat azzal, hogy milyen jó formában vagyok. Kevesebb marketing, több munka, aztán majd a szorítóban kiderül, hogy mennyire jó a forma.

Szüksége is lesz rá, az ellenfele ugyanis egy elképesztően rutinos, a 92.(!) profi meccsére készülő 42 éves lengyel bunyós, Mariusz Biskupski lesz. „A mérlege nem túl veretes (23 győzelem, 46 vereség, 2 döntetlen), de jó bunyós. Kellemetlen, erőszakos stílusa van, pont olyan bunyós, akivel egy nagyon jó meccset lehet vívni, aki ellen szépen lehet visszajönni."

Utána pedig jöhet a folytatás, és nem lehet azt mondani, hogy Harcsa ne gondolná komolyan a visszatért. Nem feltétlenül egy újabb, Benji elleni meccs a cél, sokkal inkább olyan meccsek, amelyekért megéri ringbe lépni, amelyekkel pénzt lehet keresni. Egy Eb- vagy egy interkontinentális öv, például, amit párszor meg lehet védeni, esetleg egy WBO világbajnoki kihívói pozíció – azért már megérné a meló, és az, hogy kevesebbet vagyok a családommal."

A WBO korábbi ifjúsági Európa-bajnoka, Egedi Renátó is ringbe lép Szentesen. A fiatal bunyós az évadnyitó budakalászi gálán bokszolt idén először, és alaposan megizzadt, hogy Krammerstodter Márkot legyőzve megszerezze a nagyközépsúlyú magyar bajnoki övet. Szentesen sem lesz könnyebb dolga, és ezzel ő is tisztában van.

Egedi Renátóra (jobbra) ezúttal sem vár könnyű feladatForrás: billbullster@gmail.com/Bill

„Egy jól sikerült nyolc hetes felkészülés végén vagyunk. Szerencsére megjött a jó idő és sokat lehettem a szabadban, nem a szalagon kellett futkároznom – mondta az Origónak. – Az elmúlt egy-két hétben rengeteg kesztyűpartnerem volt, akik szintén sokat segítettek. Nehéz meccsre számítok, ez nem titok. Az ellenfelemet (a grúz Giorgi Gujejiani – a szerk.) láttam bunyózni a nagyváradi gálán, és a korábbi amatőr világbajnok, Flavius Biea ellen is végig meccsben volt. Nagyon kemény, nagyon szívós bokszoló, eddig csak kétszer tudták kiütni, nem lenne rossz, ha én lennék a harmadik, de nem fogok ráfeszülni a K.O.-győzelemre.

Az áprilisi nagyváradi gálán egy villámgyors kiütésel bemutatkozó Hegyi Barnabásnak nem sok ideje maradt a pihenésre, máris itt az újabb alkalom, hogy bizonyítson. A székesfehérvári bokszolót lelkesítik a pozitív visszajelzések, és optimistán várja az újabb feladatot.

„Az első meccsből sok tanulságot nem tudtam levonni, hiszen alig pár percet voltam a ringben – mondta az Origónak. – De így is nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, ami persze jólesett. Tetszik a profi bunyó, a kiszámíthatóság, hogy jó előre tudom, mikor, hol és ki ellen kell szorítóba lépnem. A szentesi ellenfelemet, Duka Krisztiánt nem ismerem, élőben még nem láttam bunyózni, de nem kérdés, meg kell tudnom oldani.

Szerdán bemutatjuk a gála két cirkálósúlyú szereplőjét, a WBO veretlen (20-0) nemzetközi bajnokát, Szellő Imrét, valamint a magyar bajnoki övet őrző Darmos Józsefet. A felsoroltakon kívül kesztyűt húz még Márton Balázs, valamint a WBO korábbi nagypehelysúlyú Európa-bajnoka, az egy makacs sérülést követő hosszú kihagyás után visszatérő Kovács Zoltán Caramel is.

A vállalkozás idei harmadik idei gáláját is a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza majd élőben, május 11-én, 22 órától. Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.