Vágólapra másolva!
Az UEFA döntése értelmében a 45 éves szerb Milorad Mazic vezeti majd a 2018-as Bajnokok Ligája döntőjét.

Mazic vezeti majd Kijevben a Real Madrid-Liverpool Bajnokok Ligája döntőt május 26-án, szombaton. az Olimpiai Stadionban.

Milorad Mazic rutinos játékvezető Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Claudio Pasquazi

Mazic 2009 óta UEFA-játékvezető, ebben az idényben több meccsen is fújt a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is. Tavaly nyáron ő vezette az oroszországi Konföderációs Kupa döntőjét, 2016-ban pedig a Real Madrid-Sevilla, európai Szuperkupa-döntő játékvezetője volt.

Mazic tagja volt a 2014-es világbajnokság és a 2016-os Európa-bajnokság játékvezetői mezőnyének is, utóbbin például ő ténykedett a magyar-belga nyolcaddöntőn és természetesen ott lesz a nyári, oroszországi világbajnokságon is.

Ezzel egy időben az is kiderült, hogy a holland Björn Kuipers vezeti majd az Európa Liga döntőjét.