Vágólapra másolva!
A Manchester United megelőzte a bajnok és városi rivális Cityt az angol labdarúgó-bajnokság szezonbeli bevételi listáján.

A City, amely az élvonalban első csapatként zárt 100 ponttal, 149,4 millió fontot (54,1 milliárd forint) keresett a vasárnap zárult idényben. Ám ezzel is csak megszorítani tudta a tabellán második Unitedot, amelynek kettővel több televíziós mérkőzése volt, és 149,7 millió fonttal (54,2 milliárd forint) gazdagodott.

Romelu Lukaku, a Manchester United belga támadója Forrás: AFP/Oli Scarff

A negyedik Liverpool, a harmadik Tottenham Hotspur, az ötödik Chelsea és a hatodik Arsenal zárt még 140 millió font felett. A West Bromwich Albion, amely az utolsó helyen végzett és kiesett, 94,7 millió font (34,3 milliárd forint) bevételt könyvelhetett el.

A kereskedelmi, valamint a tengerentúli közvetítések bevételei, valamint a belföldi sugárzási díjak egy része egyenlő arányban oszlik meg a mezőny húsz csapata között. A fennmaradó részt a klubok tabellán elfoglalt helyezései, valamint közvetített mérkőzéseik száma szerint osztják szét minden szezonban.