Alighogy kirúgták, visszatérhet az angol klubot sírba taszító edző

2018.05.21. 19:07

A Sunderland labdarúgó-csapatát hétfőn megvásároló Stewart Donald kijelentette, az általa alkalmasnak tartott edzőjelöltek között ott szerepel az a Chris Coleman is, akit három hete rúgtak ki, miután a csapat másodosztályból a harmadik vonalba zuhant.

Az észak-kelet angliai csapatot a 40 millió fontos adóssággal együtt átvevő Donald három-négy jelölttel kíván tárgyalni a következő napokban, akik átvehetik a harminc év után újra a harmadosztályba süllyedt egykori hatszoros bajnokcsapatot. A jelöltek között pedig ott van az idei kiesésben elévülhetetlen érdemeket szerző Chris Coleman is. 

Chris Coleman visszatérne kínjai színhelyéreForrás: AFP/Geoff Caddick

"Nem mi rúgtuk ki, én pedig soha nem jelentettem ki, hogy nem számolok vele – mondta Donald a walesi válogatottat a 2016-os Európa-bajnokságon az elődöntőig vezető Colemanről. – Van egy hetünk, hogy összeszedjük magunkat. A szurkolók szempontjából persze Chris van a leginkább szem előtt. Ellis Short (az előző tulajdonos - a szerk.), megpróbált mindent megtenni, és ő úgy látta, hogy Chris a felős a történtekért. De nekünk ehhez már semmi közünk, és eszünkben sincs ezért kizárni őt a jelöltek közül."

A Mirror információi szerint Coleman, akit azt követően rúgtak ki a csapat éléről három fordulóval a szezon zárása előtt, hogy biztossá vált az újabb kiesés (a Sunderland az előző szezon végén a Premier League-től búcsúzott), maga is nyitott lenne a folytatásra, és azt is elfogadná, ha jelentősen csökkentenék a fizetését.

Ajánlataink