Újabb öt évre aláírt a Tottenham edzője

Pochettino
Tottenham Hotspur's Argentinian head coach Mauricio Pochettino (R) looks on during the UEFA Champions League round of sixteen first leg football match between Juventus and Tottenham Hotspur at The Allianz Stadium in Turin on February 13, 2018. / AFP PHOTO / Miguel MEDINA
Vágólapra másolva!
Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának vezetőedzője 2023-ig meghosszabbította szerződését.

Az ötéves megállapodás aláírását csütörtökön honlapján jelentette be a londoni klub.

A két hete zárult idényben a Tottenham harmadik lett a Premier League-ben, így sorozatban harmadszor szerepelhet majd a Bajnokok Ligájában.

Mauricio Pochettino stabil BL-csapatot épített Londonban Forrás: AFP/Miguel Medina

A 46 esztendős argentin szakember 2014-ben érkezett a klubhoz, amellyel akkor ötéves szerződést írt alá, majd 2016-ban és most két-két évvel megtoldották azt.

Az elmúlt idényben a Wembley Stadionban játszotta hazai mérkőzéseit a Tottenham, a következőben viszont már az új, 63 ezer férőhelyes arénájában fogadhatja ellenfeleit.