Vágólapra másolva!
Az El Confidencial értesülései szerint fogadási csalás történt a Huesca-Gimnástic spanyol másodosztályú bajnokin, ami akár a Huesca feljutásába is kerülhet.

Az utolsó előtti fordulóban a biztos feljutó Huesca fogadta a kiesés elől menekülő Gimnásticot. Az újság szerint a fogadóirodák már a második félidő kezdete előtt törölték a meccset a kínálatukból, mert irreálisan magas összegek érkeztek a vendég győzelemre kínai és ukrán irodákon keresztül (állítólag sokan fogadtak arra is, hogy az első félidő 0-0-s döntetlennel ér véget).

A meccset 1-0-ra a Gimnástic nyerte, a győztes gólt Ikechukwu Uche szerezte a 72. percben. A csalásban résztvevő fogadók, akik időben "kimenekítették" a pénzüket, akár tízmillió eurót is kaszálhattak.

A Nástic 1-0-ra verte a Huescát Forrás: twitter/la liga

Az El Confidencial felkereste Francesco Barancát, az illegális sportfogadás ellen küzdő nemzetközi cég, a Federbet titkárát, aki megerősítette, hogy a fogadások összege abnormális volt, ez pedig arra utal, hogy manipulálták az eredményt.

Ha bebizonyosodik, hogy tényleg csalás történt, amiben a Huesca-játékosok is érintettek voltak, a klub elbúcsúzhat La Liga-álmaitól. Mindenesetre Javier Matilla, a Gimnástic középpályása azt tanácsolta a hitetleneknek, hogy nézzék vissza a meccset, mert szerinte a hazaiak ugyanolyan elánnal jöttek ki a második félidőre, mint az elsőre. „Bárki, aki visszanézi, láthatja, hogy a Huesca játékosainak hozzáállása semmit nem változott a második félidőre."

A Huesca feljutása már a meccs előtt is biztos volt Forrás: twitter/sd huesca

Az 1960-ban, Barcelona-szurkolók által alapított Huesca története során most először jutott fel az élvonalba. A csapatot feljuttató Joan Francesc Ferrer Sicilia, ismertebb nevén Rubí még a szezon vége előtt (a másodosztályból még egy forduló hátra van, utána jön a rájátszás) bejelentette, hogy távozik és az Espanyolhoz igazol. A helyét az Atlético Madrid korábbi kapusa, az argentin Leo Franco veszi át, aki 2016-ban pont a Huescából vonult vissza. Edzőként ez lesz az első megbízatása.