Társoldalunk:

Pintér Attila távozik a Puskás Akadémiától

2018.06.04. 13:35

A labdarúgó OTP Bank Liga 6. helyén záró Puskás Akadémia közleményben tudatta, hogy Pintér Attila vezetőedző közös megegyezéssel távozik a csapat éléről.

Az M4 Sport információi szerint Pintér Attila ismét Győrben vállalhat munkát, annál az együttesnél, amellyel 2013-ban bajnoki címet nyert. A klub célja Pintér kinevezésével egyértelműen az élvonalba való visszatérés lehet, hiszen az 52 éves szakember 2016-ban a Mezőkövesddel, 2017-ben a Puskás Akadémiával is megtette.

Pintér Attila másfél évig irányította a Puskás AkadémiátForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Pintér – egy megszakítással – 2009 és 2013 között dolgozott a győri kispadon, ahol két bronzérmet, majd 2013-ban bajnoki címet nyert, ezt követően lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya. A Győri ETO FC 2015-ös csődje óta az NB III-ból indulva feljutott az NB II-be, ahol a 2017/2018-as idényben előbb Bekő Balázs, majd Szentes Lázár irányította a csapatot, amely végül a hetedik helyen zárta az idényt. A hírek szerint azonban nem Szentessel képzeli el a jövőt az ETO-nál.

A felcsúti együttes a mostani bajnokságban a döntőbe jutással eddigi legnagyobb sikerét aratta a hazai kupában. A fináléban az Újpesttől kapott ki 2-2-es végeredmény után tizenegyesekkel 5-4-re.A válogatott korábbi szövetségi kapitánya 11 győzelemmel, 10 döntetlennel és 12 vereséggel zárta a 2017/2018-as bajnokságot a Puskás Akadémiával.