Az UEFA három klubot megbüntetett a szurkolói összecsapások miatt

Liverpool, Roma
A liverpooli odavágó előtt két olasz drukker megtámadott és életveszélyesen bántalmazott egy angol férfit
Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) az AS Romát, a Szpartak Moszkvát és az Athletic Bilbaót megbüntette szurkolói erőszak miatt.

A Bajnokok Ligája elődöntőjének angliai mérkőzése előtt olasz vendégdrukkerek a stadionon kívül rátámadtak az utóbb fináléba jutott Liverpool szimpatizánsaira, akik közül egy ember súlyos sérüléseket szenvedett.

Ezért 50 ezer eurós (15,9 millió forintos) bírságot szabott ki az UEFA az AS Romára, amely emellett a következő idény első idegenbeli BL-meccsére nem árusíthat jegyet.

A liverpooli odavágó előtt két olasz drukker megtámadott és életveszélyesen bántalmazott egy angol férfit Forrás: Indian Express

Az Európa Liga-résztvevő Szpartak 55 ezer, míg az Athletic 40 ezer eurót (17,5, illetve 12,7 millió forint) kénytelen fizetni az európai szövetség kasszájába.

A két együttes fanatikusai a nyolcaddöntőbe jutásért vívott párharc spanyolországi visszavágója előtt csaptak össze februárban, az utcai randalírozás közben egy spanyol rendőr szívinfarktust kapott és meghalt.

A moszkvaiak a következő két idegenbeli európai kupamérkőzésükre szurkolóik nélkül utaznak az UEFA döntése nyomán, míg a Bilbaónak a következő hazai nemzetközi összecsapásán le kell zárnia egy kétezer fős szektort.