Vágólapra másolva!
Korrupció gyanúja miatt kilenc embert tartóztattak le az AS Roma új futballstadionjának építésével összefüggésben.

Az őrizetbe vettek között van a főtervező Luca Parnassi és hat munkatársa. A vád szerint illegálisan, készpénzben fizettek ki számlákat, amelyek nem létező munkákra és tanácsadásokra vonatkoztak.

Az ügyész bejelentése szerint a római klubra nem terjed ki a vizsgálat.

A tervek szerint 52 ezer néző befogadására képes Stadio Della Romát már a 2016/17-es szezonban át kellett volna adni, ám az eredetileg 1,6 milliárd eurós (512,6 milliárd forint) költségvetésű építkezés megkezdése évek óta csúszik a hiányzó engedélyek és a politikai csatározások miatt.

Luca Parnassi, a Stadio Della Roma főtervezője Forrás: retesport.it

Olaszországban a stadionok rossz állapota hosszú évek óta komoly probléma, a klubok nagy része ugyanis csak bérlő a köztulajdonban lévő arénákban, és szinte semmilyen felújítási munkálatra nincs pénz. Emellett a klubok - ellentétben a német vagy angol klubokkal - nem alakíthatnak ki bennük üzlethelyiségeket vagy éttermet, amelyek bevételt hozhatnának.

Az AS Roma jelenleg a 72 ezer embert befogadni képes Stadio Olimpicón osztozik városi vetélytársával, a Lazióval.