Vágólapra másolva!
Megtartotta első edzését Dajka László, akinek irányításával először szombaton, Felcsúton lép pályára az OTP Bank Liga újonca, a Kisvárda Master Good. A tréner nem is tétlenkedett, azonnal az U17-es csapathoz száműzte a Ferencváros ellen hazai pályán elveszített (0-2) mérkőzésen kiállított Anton Sindert.

Hétfőn kora este Dajka László megtartotta az első edzését a Kisvárdánál – számolt be a klub honlapja. A foglalkozáson többen nem vettek részt különböző okok miatt, egyikük viszont büntetésből. Az edző a Ferencváros elleni hétvégi

súlyos fegyelmezetlensége és kiállítása miatt az U17-es csapathoz irányította az ukrán Anton Sindert.

Dajka azonnal odacsapott: az ifikhez száműzte egyik focistáját Forrás: kisvardafc.hu

A negyven év után visszatérő Dajka László azonnal nagy szigorral kezdett bele a munkába.

„Negyven éve kerültem el Kisvárdáról, azóta csak átutazóban jártam erre, most mégis

– mondta az edzés előtt Dajka László.