Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának nyitómérkőzésén a Debreceni VSC kétgólos hátrányból állt fel az MTK Budapest ellen, és játszott 3-3-as döntetlent a Nagyerdei Stadionban.

Mindkét csapat jó formában kezdte a szezont: a hazaiak a negyedik, fővárosiak a harmadik helyről várták a rangadónak tekinthető összecsapást. DVSC két győzelemmel és két döntetlennel még veretlenül állt, míg az újonc MTK mind a két eddigi idegenbeli találkozóján győzött, s ezzel a kék-fehéreken kívül csak a listavezető Ferencváros dicsekedhet.

A találkozó nem mindennapi közjátékkal indult. A kezdőrúgás több mint hét percet csúszott, ugyanis Berke Balázs játékvezető nem engedte pályára lépni a DVSC játékosát, Cikos Eriket akinek nem jött le az ujjáról a jegygyűrű, így Herczeg Andrásnak már kezdés előtt változtatnia kellett a kezdőcsapatán.

A DVSC kezdte támadólag a mérkőzést, az első ziccerre a nyolcadik percig kellett várni. Bódi Ádám remek tálalása után Haris Attila került helyzetbe, a közeli lövését azonban a kivetődő Artem Kicsak védeni tudta. A 13. percben Tőzsér Dániel éles szögből bombázott szabadrúgását a mezőnybe öklözte az MTK kapusa.

A fővárosiak a 15. percben jöttek át először a félpályán, és azonnal megszerezték a vezetést.

Lencse László a jobboldalon lerázta magáról Szatmári Csabát, majd középre passzolt az érkező Kanta Józsefnek, akinek nyolc méterről csak az üres kapuba kellett passzolnia (0-1).

A gól után két perccel ismét Tőzsér próbálkozott éles szögből egy szabadrúgással, azonban Lencse az ötösön önfeláldozó módon kifejelte a labdát. A 21. percben Tőzsér harmadszor próbálkozott állított labdából, jó harminc méterről lőtt kapura, a kísérlete nem sokkal kerülte el a bal felső sarkot. A 29. percben növelhette volna az előnyét az MTK. Bognár István jobbról betekert labdája elszállt a fejek felett, a hosszú oldalon Lencse érkezett, de hat méterről a kapu mellé belsőzött. A 38. percben ismét az MTK kapusa, Kicsak volt foglalkoztatva, ezúttal Bódi Ádám 15 méteres bombáját kellett kitenyerelnie a léc alól.

Három perccel később azonban már tehetetlen volt. Hiába nyújtózott, nem védhette Bódi 21 méteres szabadrúgását, ami a kapu jobb oldalában landolt (1-1).

A debreceni gólszerző Bódi Ádámot ünneplik csapattársai a DVSC-MTK mérkőzésen Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A debreceniek szinte fel sem ocsúdtak a gólörömből, az MTK azonnal visszavette a vezetést. Bognár István belöbbölt labdája kicsúszott Nagy Sándor kezéből, a hosszún érkező Lencse pedig bepöckölt. A Loki kapusa még megfogta a labdát, de Berke Balázs játékvezető jelezte, hogy már teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon (1-2).

A lefújás előtt a debreceni kapus valamelyest korrigálta a hibáját, Myke Bouard Ramos közeli fejesét védte óriási bravúrral.

A második félidőt is a DVSC kezdte jobban, bár igazi komoly ziccert nem tudtak kialakítani a hazaiak. Az 54. percben Herczeg András pályára küldte Könyves Norbertet, aki korábban 111 meccsen 28 gólt szerzett az MTK-ban. A folytatásban is a Loki dominált, a fővárosiak kontrákra rendezkedtek be, és várták a megnyíló üres területeket.

A 69. percben Kanta József szögletét Gengeliczki Gergő fejelte kapura, de Nagy Sándor bravúrral kiütötte a hat méterről érkező labdát.

A 75. percben a debreceni kapus ismét óriásit hibázott.

Ramos futott be egy hosszú indítást, Nagy Sándor azonban rossz ütemben érkezett, így az MTK támadója megtolta mellette a labdát, majd középre tekert, az érkező Lencse László pedig öt méterről az üres kapuba fejelt (1-3).

A 81. percben szépíthetett volna a DVSC. Takács Tamás 17 méteres lövését Kicsak csak kitenyerelni tudta, az érkező Bódi azonban közelről jócskán a kapu fölé lőtt.

A 87. percben visszajöttek a Loki reményei.

Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Kusnyir Erik centerezett középre, az érkező Takács pedig öt méterről a kapuba pörgetett (2-3).

Egy perccel később az egyenlítés is összejöhetett volna Herczeg András csapatának. Takács 17 méteres lövését Kicsak ezúttal is rossz helyre tenyerelte, az érkező Bereczki Dániel azonban a földön fekvő MTK-kapusba lőtte a ziccert. A 91. percben újabb ordító DVSC-ziccer maradt ki. Szatmári félresikerült ollózása után Takács elé került a labda, aki öt méterről a felső kapufára rúgta a labdát.

Amikor már úgy tűnt, hogy a Loki el van átkozva, jött a 95. perc és az egyenlítés.

A Könyves Norbert lerántásáért megítélt szabadrúgást Tőzsér tekerte középre, az érkező Szatmári Csaba pedig hat méterről a jobb alsó sarokba csúsztatott (3-3).

Ezzel a döntetlennel az MTK maradt a harmadik helyen, míg a DVSC megőrizte veretlenségét és továbbra is negyedik.

1. félidő
42László Lencse
41Ádám Bódi
39George Ikenne-King
17Yevgen Selin
15Jozsef Kanta
2. félidő
90Sandor Torghelle
90Gergo Gengeliczki
90Csaba Szatmári
90Ákos Kinyik
86Tamás Takács
84Myke Ramos
83Ádám Bódi
82Jozsef Kanta
77László Lencse
75László Lencse
73Ádám Pintér
73Albion Avdijaj
68Artem Kychak
58Erik Kusnyir
55Balazs Farkas
51Szabolcs Barna
Összeállítások
DVSC4-3-3
MTK Budapest4-1-4-1
Football Pálya
1
Oleksandr
Nad
29
Erik
Kusnyir
2
Ákos
Kinyik
3
Csaba
Szatmári
15
Szabolcs
Barna
18
Attila
Haris
8
Dániel
Tőzsér
11
János
Ferenczi
21
Kevin
Varga
27
Ádám
Bódi
71
Albion
Avdijaj
1
Artem
Kychak
88
George
Ikenne-King
16
Ádám
Pintér
13
Gergo
Gengeliczki
33
Yevgen
Selin
38
Adam
Vass
7
Balazs
Farkas
9
István
Bognár
19
Jozsef
Kanta
99
Myke
Ramos
29
László
Lencse

DVSC

Kezdők
1Oleksandr Nad
29Erik Kusnyir
58
2Ákos Kinyik
90
3Csaba Szatmári
90
15Szabolcs Barna
51
18Attila Haris
8Dániel Tőzsér
11János Ferenczi
21Kevin Varga
27Ádám Bódi
83
41
71Albion Avdijaj
73
86Tomas Kosicky
42Norbert Könyves
17Norbert Mészáros
20Tamás Takács
86
23Dániel Bereczki
44Erik Cikos
33Richard Csosz
Cserék

MTK Budapest

Kezdők
1Artem Kychak
68
88George Ikenne-King
39
16Ádám Pintér
73
13Gergo Gengeliczki
90
33Yevgen Selin
17
38Adam Vass
7Balazs Farkas
55
9István Bognár
19Jozsef Kanta
82
15
99Myke Ramos
84
29László Lencse
77
75
42
98Laszlo Horvath
5Bela Balogh
26Schafer András
10Patrik Vass
11Dániel Gera
14Sandor Torghelle
90
22Máté Katona
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista