Dicsérte a legyőzött Honvédot a MOL Vidi védője

vinicius MOL Vidi
Vágólapra másolva!
Elismerően beszélt a Budapest Honvédról a Bajnokok Ligájára készülő MOL Vidi FC védője. Az OTP Bank Liga 5. fordulójának rangadóját 3-0-ra nyerte a bajnoki címvédő fehérvári csapat az Új Hidegkuti Nándor Stadionban - a kispestiek a Bozsik Stadion felújítása miatt szerepeltek albérletben. A válogatott Vinícius a lefújás után a MOL Vidi honlapjának azt mondta: egy jó csapat ellen tudtak nyerni. 

"Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a Honvéd kiválóan kezdte a bajnokságot. Éppen ezért nem ért minket meglepetésként, hogy

a találkozó elején nekünk rontottak, fontos volt, hogy sikerült a támadásaikat megállítanunk,

és egy pontrúgás utáni fejesen kívül nem is veszélyeztettek az első félidőben. Mi szép támadásokat vezettünk, és a kihagyott 11-es sem fogott meg bennünket.

Vinícius szerint fontos győzelmet aratott a MOL Vidi Forrás: MOL Vidi

Úgy gondolom, hogy egyenlő létszámban is jobbak voltunk, a kiállítás után pedig nem forgott veszélyben a győzelmünk.

másrészt az előző két fordulóban, hazai környezetben, pontokat veszítettünk, még egy botlás már nem fért volna bele. Örülünk a sikernek, ünnepelni azonban nincs időnk, most már a szerdai AEK Athén elleni BL-találkozóra koncentrálunk, szeretnénk ugyanis ott is szép sikerrel megörvendeztetni szurkolóinkat" - nyilatkozta a MOL Vidi honlapjának a lefújás után Vinícius.