Vágólapra másolva!
Jürgen Klopp vezetőedző tagadta, hogy az FC Liverpool futballklub Loris Kariusnak a Bajnokok Ligája-döntőben bemutatott bakijai miatt szerződtette a brazil kapust, Alissont.

- szögezte le a német tréner a Kicker szaklapnak.

A BL-döntőbeli balszerencsés mozdulat, amit sosem fog elfelejteni a Liverpool kapusa Forrás: Sputnik/Denis Tyrin

"Ha megnyerjük a finálét, és Alisson ott van a piacon, akkor is megszereztük volna"

- tette hozzá.
Klopp közölte, nem érzelmi döntés született, egyszerűen minden poszton a lehető legjobbakat szeretnék a soraikban tudni, és Karius, illetve Alisson is nagyszerű kapus.

A világ legjobb és legdrágább kapusa Forrás: AFP/Paul Faith

Karius a Real Madriddal szemben 3-1-re elvesztett BL-döntőben egy kidobásnál Karim Benzema lábát találta el, amelyről a labda a kapuba pattant, majd a hajrában Gareth Bale nem túl veszélyes kísérletét "védte be".

Később klinikai vizsgálatok alapján kiderült, hogy egy korábbi agyrázkódás miatt kaphatta a két potyagólt.

A brazil válogatott Alisson kapusok között világrekordnak számító 67 millió fontért (24,4 milliárd forintért) igazolt az AS Romától a Liverpoolhoz.