Vágólapra másolva!
Martin Ödegaard nem tud magának helyet kiharcolni a Real Madrid első keretében, a 19 éves játékost ismét kölcsönadta a klub. Viszont legalább új országot nem kell megszoknia a norvég fiatalnak, aki a holland Heerenveen után most a Vitesse együttesében bizonyíthat.

A spanyol szárcsapat 2015-ben vette meg az akkor még mindössze 15 éves Ödegaardot, így nem csoda, ha akkor mindenki új Lionel Messit vagy éppen Cristiano Ronaldót vizionált a játékossal kapcsolatban.

Martin Ödegaard nem tud megragadni a Real Madridban Forrás: AFP/Nicholas Kamm

Először a Real Madrid második csapatánál játszott, majd mivel nem tudott feljebb lépni, a spanyol gárda 2017 elején kölcsönadta a holland Heerenveennek, ahol nem is teljesített rosszul: az előző másfél szezonban 40 bajnokin három gólt rúgott.

Ám ez is kevés volt ahhoz, hogy végre a Realban is bizonyíthasson.

Hiába tért vissza az előszezonban a BL-címvédőhöz, újra szedhette a sátorfáját. A célállomás ezúttal is Hollandia, ám nem a Heerenveen, hanem

a Vitesse játékosa lett, ismét csak kölcsönben.