Vágólapra másolva!
A görög AEK Athén a MOL Vidi elleni BL-playoff utolsó húsz percében szinte át sem lépte a felezővonalat, a magyar bajnok azonban 1-2 után nem tudta kihasználni a helyzeteit, így az AEK nyert és került előnybe az első meccs után. A találkozó olasz bírója, Gianluca Rocchi nevetséges első piros lapja a Vidit sújtotta, ami még feltűnőbb volt, az Rocchi második félidőbeli kompenzálása, egy görög kiállítás, de ez már 0-2-es állásnál történt. A MOL Vidi egygólos hátrányban utazik a keddi visszavágóra, de a játékosok egyetlen pillanatig nem adják fel BL-álmaikat, miközben az Európa-liga-csoportkörös szereplés már biztos. Meccs utáni interjúk következnek a Groupama Arénából.

Egy órával a mérkőzés lefújása után elsőként a meccs 23. percében kiállított Huszti Szabolcs érkezett az interjúzónába.

Nagyon sajnálom, hogy piros lap lett a vége” – mondta Huszti.

Majd így folytatta. „Tizenegy a tizenegy ellen egészen más mérkőzés kerekedik ki ebből, ez teljesen egyértelmű. Tíz emberrel is voltak helyzeteink, bár ezt már csak tévéből láttam, aztán, amikor a görögöktől is kiszórt egyet, teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk az AEK-nek.

Fizikálisan a Vidi a meccs utolsó öt percében is jobb volt az AEK-nál. Ennek fényében mi történhet a hat nap múlva esedékes athéni meccsen?
Ott nekünk kell támadni, hiszen csak akkor juthatunk tovább, ha legalább két gólt lövünk. Ezért is idegesítő ez az egész.

Óriási csatában szenvedett 2-1-es vereséget a MOL Vidi Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mivel egyből pirosat kaptam, hosszabb eltiltásra számíthatok, bár remélem, hogy a videót elemezni fogják. Nincs veszve minden, de a helyzetünk nem egyszerű.

Kompenzált az olasz bíró a görögök kiállításánál?
Abszolút.

Ezzel együtt a dolgokat nem lehet meg nem történtté tenni, kaptunk két gólt, ezt már visszacsinálni nem lehet.

Szavazzon!

Mi a véleménye az olasz bíró, Rocchi játékvezetéséről?

Következzen a MOL Vidi csapatkapitánya, Juhász Roland.

„Athénban nagyon kemény második meccs vár ránk.

Nem kell tőlük megijedni, élvezni kell ott is a játékot. Erőt kell meríteni abból, hogy a kiállítás után is voltak helyzeteink.

Az AEK egyáltalán nem jobb csapat, mint a bolgár Ludogorec.

Őket is kivertük. Miért ne sikerülhetne ez Athénban is?”

Mennyire volt rettenetes időszak, amikor tíz emberrel küzdöttek a tizenegy görög ellen?
Egyáltalán nem volt ez vészes. Ekkor is akadt helyzetünk, sajnálom, hogy nem rúgtuk be. Fizikálisan nagyon jól bírta a meccset a társaság.

A negyvenkilencedik percben Bakasetas lövése Nikolovon megpattant, Kovácsik tehetetlenül nézte, ahogy a hálóba vágódik a labda. Ezzel 2-0-ra vezetett az AEK Athén Fotó: Szabó Gábor - Origo

Játékban is sokat léptünk előre, az elmúlt időszakban nem mindig sikerült megvalósítani azokat a dolgokat, amelyeket most igen. Ritkán van ilyen, de a vereség ellenére is bizakodó vagyok a visszavágót illetően.

Lehet olyan tendencia, hogy ha egy magyar és egy görög csapat küzd a BL-főtábláért, akkor az UEFA vagy a bírók fejében megfordul az, hogy inkább a „nagy” görög együttes jusson tovább, mint a „kis” magyar csapat?
Ezt nem tudom,

Csak az a nagyon nem mindegy, hogy a kompenzálás akkor történt, amikor az AEK már 2-0-ra vezetett. Csak az a baj az egésszel, hogy a csapat fizetett nagy árat ezért.

Athénban a Vidinek támadnia kell, mert csak akkor juthat tovább, ha legalább két gólt rúg. Mennyiben lesz ez más, mint az eddigi selejtező mérkőzések?
Jegelni nem lehet a perceket Athénban, de eszetlenül sem szabad előre rohanni.

Ha mi kerülünk előnybe, az őket is görcsössé teheti.

Ebben bizakodhatunk. Ha azzal a lendülettel és elszántsággal lépünk pályára Athénban, ahogy azt itt tettük, nem lehet nagy gond.

„Büszke vagyok a csapatra” – ezt már Kovács István, a Vidi játékosa mondta, majd így folytatta:

Az eredmény nem az, amit szerettünk volna. Meg kell próbálni idegenben nyerni két góllal.

„Tény, hogy a nemzetközi porondon eddig védekezőbben játszottunk és a kontrákat próbáltuk végigvinni. Most mi játszottunk először hazai pályán, éppen ezért a szakmai stáb úgy érezte, hogy érdemes lenne letámadni őket. Ennek szellemében kezdtük el a mérkőzést. Az AEK profi csapatként használta ki a mi hibáinkat.

Kovács István (jobbra) az egész mérkőzésen remekül szerepelt Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Mi voltunk ott a pályán, örülünk, hogy itt lehettünk” – mondta Kovács István. „Jobb csapatok ellen játszottunk, akár a Ludogorecre, akár a Malmőre, akár az Athénra gondolok. Nekünk az volt a feladatunk, hogy elrontsuk az ellenfelek játékát, hogy agresszívek legyünk. Most nem sikerült, sok sárga lapot kaptunk, Husztit kiállították.

Marko Nikolics, a Vidi vezetőedzője közvetlenül a lefújás után a következőket mondta: „Büszke vagyok a játékosokra. Nem dőlt még el semmi, és ezt ők is tudják, ha úgy vesszük, egyenlő létszámnál mi nyertünk 1-0-ra.

Athénban két góllal kell nyernünk legalább, és ezért mindent meg is fogunk tenni. Mindig sokkoló ilyen hamar pirosat kapni, és nem is szeretném kommentálni a játékvezető döntését, mert egy jó bíróról és jó csapatról van szó. Rengeteget jelentett az a szurkolás, amit kaptunk, ezt köszönjük szépen. A küzdőszellem megvan, nagy harcosok a játékosok, ezért is tudtunk nagy fölénybe kerülni tíz a tíz ellen. Optimista vagyok, mert tudom, hogy úgy megyünk Görögországba, hogy az utolsó másodpercig harcolni fogunk.”

A MOL Vidi védője, Fiola Attila a következőket mondta az Origónak.

„Nyilván most mindenki nagyon szomorú.

Nyilván ők most azt fogják játszani, amit eddig mi sikerrel csináltunk, azaz vissza fognak állni, és várnak a lehetőségre, a kontrára.

A Vidi-szurkolók öröme Fotó: Szabó Gábor - Origo

Jó lenne az elején gólt rúgni, de fejjel nem mehetünk a falnak.

Az edzőnk azt kérte, hogy a szélsőhátvédek menjenek feljebb, hogy az oldalról beívelt labdákkal tudjunk operálni. Sajnálom, hogy nem sikerült az egyenlítés, ez a remek közönség megérdemelte volna.”

Az AEK Athén-MOL Vidi labdarúgó-Bajnokok Ligája playoff-visszavágót 2018. augusztus 28-án, kedden este 21.00-kor rendezik meg a görög fővárosban.