Vágólapra másolva!
A MOL Vidi BL-rájátszásbeli ellenfele, az AEK Athén 2-0-ra legyőzte a PASZ Jánina csapatát a görög bajnokság első fordulójában.

Marinosz Uzunidisz vezetőedző mindössze öt olyan játékost hagyott a kezdőben, aki a Vidi ellen pályára lépett szerdán a Groupama Arénában. A tartalékos csapatnak így sem okozott gondot a Jánina, igaz, a vezető gólra a 37. percig várni kellett, ekkor a 21 éves argentin, Ezequiel Ponce talált be.

Az AEK a második félidő elején biztosította be a győzelmet, a 47. percben Marko Livaja is eredményes volt. Érdekesség, hogy a Vidi ellen éppen az első gól szerzője váltotta a másodikat.

Livaja öröme a második AEK-gól után Forrás: Twitter/AEK

A címvédő tehát győzelemmel kezdte a bajnokság 2018/19-es idényét, és így várja a keddi visszavágót a MOL Vidi ellen, amely 21.00-kor kezdődik Athénban. Az első mérkőzést a görög együttes nyerte 2-1-re.