Társoldalunk:

Vadócz Krisztián távozott a Budapest Honvédtól

2018.08.28. 13:19

Kevesebb mint két hónappal azután, hogy a Budapest Honvédhoz szerződött, máris távozott a labdarúgócsapattól Vadócz Krisztián.

A válogatott játékos 13 év elteltével július elején tért vissza nevelőegyesületéhez, de a kispesti klub honlapjának keddi közleménye szerint a felek úgy döntöttek, közös megegyezéssel szerződést bontanak. A közlemény szerint Vadócz szeretné a következő egy-két évet külföldön tölteni.

Vadócz Krisztián külföldre vágyikForrás: Facebook/Budapest Honvéd FC

A középpályás 17 évesen mutatkozott be a Honvéd felnőtt csapatában, majd három évvel később állt idegenlégiósnak, tíz ország tizenegy csapatában szerepelt. A kispestiek előtt a hongkongi Kitcheenél játszott.

Negyvenkétszer szerepelt a válogatottban, amelyben hat és fél éves kihagyás után a júniusi két barátságos találkozón lépett pályára újra az azóta már menesztett Georges Leekens szövetségi kapitánynál.