Vágólapra másolva!
A múlt hétvégén a 3. fordulót rendezték meg a megyei II. osztályú bajnokság Keleti csoportjában. Az aktuális kör vasárnapi játéknapján a Buják a Kazárt fogadta, amely összecsapáson a kazári egyesület elnöke, a találkozót a pálya mellől követő Molnár Béla rosszul lett - vélhetően szívinfarktust kapott - és hiába érkezett a gyors orvosi segítség, már nem tudták megmenteni az életét.

„Tíz perc lehetett hátra a meccsből, amikor egy szörnyű esemény rázta meg az összecsapás résztvevőit: a kazári egyesület elnöke, a találkozót a pálya mellől követő Molnár Béla rosszul lett, vélhetően szívinfarktust kapott. Természetesen, rögtön megállt a játék, majd előbb a jelenlévők, később pedig

– számolt be a tragikus eseményről a nogradifutball.hu.

A lap hozzátette, hogy Molnár Béla decemberben lett volna hetven esztendős.

A kép csak illusztráció! Fotó: Szabó Gábor - Origo

Koncsik László, a vendégek edzője megrendültek nyilatkozott a meccs után:

„Elveszítettünk egy igazi sportvezetőt, remek sportbarátot.

Itt szeretném megköszönni a bujákiak nagyon gyors intézkedését és segítségét, hogy Béla barátunkat köztünk tudják tartani, de nem sikerült... Emlékét örökké megőrizzük! Köszönöm a hazai csapat együttérzését és további sok sikert kívánok."