Csakis Cristiano Ronaldo tehet róla, hogy a Juventusban lőtt gól nélkül lejátszott első három meccse után máris a sirató kórust kell hallgatnia: nem kellett volna a kilenc madridi idényében meccs per gól átlagot hoznia, és akkor most nem lenne itt (mármint Torinóban) semmi látnivaló, mindenki sétálhatna szép nyugodtan tovább. A portugál művész azonban nem bírt magával Madridban,
és most mindenki azt várja, hogy mintha mi sem történt volna, majd ott folytatja a Serie A-ban, ahol a La Ligában abbahagyta.
A dolog azonban még egy Cé Ronaldo-szintű zseni számára sem ilyen egyszerű.
Kezdjük az egészet ott, hogy amikor a BL-döntő után először elszólta magát – gyakorlatilag elköszönt a Real Madridtól a kijevi hármas sípszó után –, miszerint vége a madridi álomnak, a legtöbben csak a szemöldöküket vonogatták, ami aztán ideges rángásba csapott át, amikor kiderült, hogy a Juventus a legkomolyabb – mint később kiderült: az egyetlen – kérő. Lehetetlen mondták, amivel rögtön meg is ágyaztak a jó hangulatnak. Pedig a Juventus abszolút reális opció volt: a világ egyik legnagyobb klubja, óriási anyagi és szakmai erőforrásokkal a háttérben, ahol azért megfordult már néhány világsztár az évtizedek során.
A klubváltás akkor vált betonbiztossá, amikor a Juventus másodszor is elhalasztotta az éves bérletek értékesítésének megkezdését, majd' végül egy könnyed 30 százalékos emeléssel indították el az üzleti évet. Amitől kicsit kiakadtak a lojális szurkolók,
akik attól tartottak, hogy a Juvétól megszokott csapat helyett esetleg kedvetlen sztárok lerakata lesz az Allianz Stadion.
Azt nyilván nem bánta senki, hogy a világ jelenlegi két legjobb játékosának egyike Torinóba költözik, de azért azt nehezen dolgozták fel a fekete-fehér ultrák, hogy cserébe Buffont felrakták egy Párizs felé tartó gépre, és a csapat utolsó saját nevelésű játékosának, Claudio Marchisiónak is ajtót mutattak.
Ezt már csak tetézte a FIAT-dolgozók sztrájkjába torkolló hír, miszerint Ronaldo fizetése évi 31 millió euró lesz, több, mint Messié és Neymaré – ilyet a Torinóban legutóbb a boldog '90-es években csináltak, az új évezredben viszont egyáltalán nem erről szólt a Juventus szellemisége.
A klubot irányító Andrea Agnellit és Lapo Elkant (Gianni Agnelli unokája) számára sokkal fontosabb, hogy a Juventus részvényei Ronaldo érkezése óta megállíthatatlanul drágulnak, növelve a klub értékét és persze a kivehető osztalékot is.
Ronaldót azonban ezek a dolgok nem tudták megzavarni, ő ízig-vérig profi a pályán és azon kívül is. Miközben egyre népesebb családját talpig Juve-mezbe öltözteti a kötelező Insta-fotóhoz – és láthatóan nem esett nehezükre mosolyogni (+1 pont a szurkolóknál) –, ő jó szokásához híven úgy edz, mintha nem lenne holnap, mintha egy fiatal csikó lenne, akinek ki kell harcolnia a helyét a kezdőben.
Csapattársa, Douglas Costa az első edzések után ámulva nyilatkozott a portugálról:
Életemben nem láttam még embert így dolgozni, képtelenség utolérni edzésmunkában. Amikor megérkezünk a tréningre, ő már ott van, amikor elindulunk haza, ő még mindig kint van a pályán.
Újabb pont Ronaldo neve mellett.
Már csak a Juve edzőjének, Massimiliano Allegrinek kellene találnia egy biztos pontot a kezdőben, ahol bevetheti Ronaldót. A Chievo elleni idénynyitón a Juve 4-3-3-as felállásban kezdett Ronaldóval középen. Csakhogy most nincs egy Karim Benzema, hogy helyet csináljon a portugálnak a kapu előtt. Egy óra elteltével Allegri változtatott, Ronaldót kivitte bal oldalra, középre pedig beküldte Mario Mandzukicot, amitől megélénkült a Juve játéka, és, ha nem is könnyen, de behúzták a három pontot.
A Lazio elleni rangadón Allegri már nem kísérletezett a portugállal centerben, inkább 4-2-3-1-ben küldte fel a csapatot, CR-rel a bal szélen, Mandzukiccsal középen, aki magára vállalta a győztes gól megszerzésének hálás feladatát.
A horváttól viszont nem lehet azt várni, mint Benzemától, ő nem fog lemondani a gólszerzésről senki kedvéért.
Ronaldo ráadásul még elképesztően balszerencsés is, a riválisok kapusai brillíroznak ellene, vagy ő maga követ el olyan hibát, amilyet utoljára az ovis foci közben produkált.
A válogatott szünet előtti utolsó bajnokin, a Parma ellen újfent gól nélkül maradt Ronaldo, és ekkor már Allegri is szót kért, hogy türelemre intse az értetlenkedőket.
„Időre van szüksége, hogy megszokja a bajnokság kihívásait, azt, ahogy az olasz csapatok védekeznek.
Sokan lebecsülik a Serie A-t, de itt azért piszok nehéz 40 gólt lőnie egy csatárnak.
Higuaínnak egyszer összejött, de ez inkább a szabályt erősítő kivétel. Egyébként meg a gólkirályok rendszerint bajnoki cím nélkül maradnak, úgyhogy talán jobb is ez így nekünk” – tréfálkozott a mester, aki azt is megjegyezte, hogy az olasz bajnokság igazából csak a szeptemberi válogatott szünet után indul be teljes gőzzel.
Ez lehet az oka annak, hogy Ronaldo elkérte magát Fernando Santos portugál szövetségi kapitánytól, így sem a horvátok elleni felkészülési, sem az olaszok elleni Nemzetek Ligája-meccsre nem kellett hazautaznia – inkább edzéssel töltötte ezt az időt is.
Ha eddig úgy tűnt, hogy Ronaldo érkezésének csak nyertesei vannak Torinóban, akkor engedjék meg, hogy bemutassuk Paulo Dybalát. Sokan az argentin 10-esben látták a jövőt a Juventusnál, azonban már vagy másfél éve nem találja önmagát, hiába lő viszonylag sok gólt. És könnyen lehet, hogy az idei szezonban egy mérkőzés is elég volt neki, hogy kijátssza magát a csapatból. A Chievo elleni nyitómeccsen valamiért látványosan nem akart passzolni Ronaldónak, és,
ha valaminek, akkor ennek biztos, hogy nincs hagyománya a Juventusban.
Allegri ki is fejezte nemtetszését: a Lazio ellen végig padoztatta az argentint, és a Parma ellen is csak az utolsó tíz percre küldte pályára.
A lapok pedig már arról írnak, hogy télen Paul Pogba visszatér Torinóba (ezzel egy egészen rendhagyó MU-Juve-MU-Juve útvonalat leírva), Dybala pedig mehet José Mourinho (ha akkor még ő lesz az edző az Old Traffordon...) kezei alá.
Nem látunk bele Allegri fejébe és jegyzetfüzetébe, de vélhetően a 4-2-3-1 lesz a megoldás, ahol Ronaldo balról indul, mert mögé biztonsággal fel tud lépni Alex Sandro. Ennek azonban a középpályán lesznek vesztesei, ahol a kirobbanthatatlan
Pjanic mellett így csak egy hely marad a Khedira-Matuidi-Emre Can-Bentancur négyes tagjainak
(utóbbi az egyetlen, aki szóba jöhet, mint Pjanic cseréje).
És végezetül: a Juve a világ egyik legjobban működő gazdasági társasága, ahol nem szokás az ablakon kiszórni az eurómilliókat. A Bayern Münchenéhez hasonló pénzügyi fegyelem mentén folyik a működés, azaz, ha valakiért kifizetnek egy akkora summát, mint Ronaldóért (117 millió eurót), akkor az jó eséllyel vissza is fog jönni. Nem faragtak rá Buffonnal (aki 2001-ben a világ legdrágább kapusaként igazolt Torinóba), ahogy Zidane-nal, Nedveddel, de igazából még a sokat kritizált Higuaínnal sem (nagyon). Ez persze merőben érzelmi alapú okoskodás, de korántsem alaptalan. Biztosak lehetünk benne, hogy Cristiano Ronaldóval is jó üzletet csináltak Agnelliék.