Kiengedték a kórházból a Vidi kapusát, de még kezelik

Kovácsik Ádám, Stopria
Kovácsik Ádám, a MOL Vidi FC kapusa pacsizik a balhátvéd Stopirával
Vágólapra másolva!
Dr. Kovács Tibor, a Vidi csapatorvosa adott helyzetjelentést a klub hivatalos oldalának Kovácsik Ádám állapotáról. A Vidi kapusa a hétvégi, Puskás Akadémia elleni bajnokin szenvedett sérülést egy komoly ütközés során.

Az orvos szerint az Európa-ligára készülő Vidi kapusának állapota folyamatosan javul, de szigorú pihenésre van szüksége, a kórházat hétfőn hagyhatta el.

Kovácsik Ádám állapota folyamatosan javul Forrás: Peka Roland/molvidi.hu

„Ádám közvetlenül az ütközés után eszméletlenül terült el a pályán, azonban az akut ellátást követően szerencsére gyorsan magához tért. Azonnal a székesfehérvári kórházba szállították, ahol gyors kivizsgálás következett, majd közel 48 órát bent tartották megfigyelés alatt, de mivel semmiféle neurológiai tünete nem jelentkezett, hétfőn délelőtt hazamehetett. Ádám közérzete jó, azt pedig mindenképp kiemelném, hogy az ütközéshez képest szerencsés kimenetelű sérülést szenvedett. Apróbb, kozmetikai jellegű sérülésektől eltekintve semmi maradandó károsodást nem szenvedett el.

Összességében a nehezén, úgy gondolom, túl vagyunk. Egyelőre nem bocsátkoznék találgatásokba azt illetően, hogy mikor térhet vissza a pályára kapusunk” – mondta el a játékos állapotáról dr. Kovács Tibor.