Társoldalunk:

Neymar-show Párizsban, hengerelt a PSG a Bajnokok Ligájában

2018.10.03. 20:49

Szerdán este a Bajnokok Ligája C csoportjának második fordulójában a francia bajnok Paris Saint-Germain 6-1-re legyőzte a szerb Crvena zvezdát a Parc des Princes Stadionban.

A két csapat közül a szerbek kezdték jobban a sorozatot, mivel két héttel ezelőtt bravúrdöntetlent játszottak az olasz Napolival. A francia sztárcsapat a Liverpooltól szenvedett 3-2-es vereséget az Anfield Roadon, de az előző kiírás döntősétől nem szégyen kikapni, azonban a Paris Saint-Germain játéka korántsem volt meggyőző, így a mérkőzés után a vezetőedző Thomas Tuchel rengeteg kritikát kapott.

A belgrádi csapat remek szériával érkezett Párizsba, ugyanis a legutóbbi 34 tétmérkőzésén veretlen maradt.

Persze így is kisebb csodára lett volna szüksége ahhoz, hogy ez a sorozat megmaradjon, ugyanis Thomas Tuchel a lehető legerősebb csapatát küldte pályára, egyedül a legendás olasz kapus, Gianluigi Buffon nem állhatott a rendelkezésére, ugyanis az UEFA hárommeccses eltiltással sújtotta, miután tavasszal a Real Madrid elleni BL-negyeddöntő visszavágóján – még a Juventus kapusaként – rárontott az angol Michael Oliver játékvezetőre, miután a 93. percben büntetőt ítélt a spanyolok javára.

A világbajnokság legjobb fiatal játékosának megválasztott Kylian Mbappe az első negyedórában kétszer is helyzetbe került, de nem jött össze neki a góllövés. A 20. percben aztán Neymar gondoskodott a show-ról, amikor 19 méterről a jobb felső sarokba csavart egy szabadrúgást.

A szerbeknek ideje sem volt felocsúdni az első gól okozta sokkból, már indulhattak is újra közepet kezdeni. Neymar játszott össze Mbappéval a tizenhatoson belül, a francia tinisztártól visszakapott labdát a brazil közelről a hálóba passzolta.

A 27. percben kis híján az uruguayi Edinson Cavani is feliratkozott a gólszerzők közé, de a közeli fejesét Milan Borjan parádés mozdulattal kitolta a kapu jobb oldalából. Tíz perccel később azonban az uruguayi támadó mellé szegődött a szerencse. A tizenhatoson belül elé került a labda, majd egy befele cselt követően a lövése megpattant Milos Degeneken, ez pedig teljesen becsapta a jobbra vetődő Milan Borjant.

A mérkőzés már eldőlt, de a 41. percben már a kiütés is alakult, amikor Thomas Meunier külsővel betett labdáját Ángel Di Maria elegánsan a kapuba pörgette.

A Paris Saint-Germain története során először szerzett négy gólt az első félidőben Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A lefújás előtt még Neymar gondoskodott róla, hogy jól szórakozzon a párizsi publikum. Az alapvonalon megmentett egy labdát, majd egy pimasz csellel kötényt adott a kilépő szerb védőnek, végül közelről Borjanba lőtte a labdát, így lemaradt a forduló góljáról. 

A második félidő is PSG-helyzettel indult. Mbappé kapott labdát a tizenhatoson belül, megcsinált egy leheletfinom cselt Degenek mellett, majd éles szögből lőtt, de a Crvena zvezda kapusa lábbal hárított. A következő negyedórában is záporoztak a párizsi helyzetek, Neymar kihagyott egy ziccert, és Kylian Mbappé is egyre közelebb járt a gólhoz, de Milan Borjan, a szerb csapat kapusa klasszis teljesítményt nyújtott, és csak neki volt köszönhető, hogy egy ideig megmaradt a négygólos különbség.

A szerb csapat első kaput eltaláló lövésére a 64. percig kellett várni. Ekkor a korábbi német szupertehetség, a még mindig csak 29 éves Marko Marin külsőzött kapura 14 méterről, de Alphonse Areola könnyedén fogta a gyengécske kísérletet.

A 70. percben Mbappénak csak összejött a gól, ráadásul nem is akármilyen. Neymar panenkás mozdulattal beemelt egy labdát a védelem mögé, a befutó Juan Bernat még a levegőben középre továbbította a labdát, a 19 éves francia pedig az üres kapuba lőtt.

Amióta Párizsban összeállt a Neymar-Cavani-Mbappé hármas, ez volt a tizedik mérkőzés, hogy mindhárom támadó betalált.

A 74. percben megszerezte a becsületgólját a Crvena zvezda. Az egy perccel korábban beálló Lorenzo Ebecilio remek labdával ugratta ki Marko Marint, a 16-szoros német válogatott pedig éles szögből, nagy erővel kilőtte a rövid felső sarkot.

A 81. percben Neymarnak összejött a mesterhármas. A világ legdrágább játékosa ismét szabadrúgásgólt szerzett. Ezúttal 25 méterről tekert védhetetlenül Borjan kapujába.

Cristiano Ronaldo óta Neymar az első játékos, aki két szabadrúgásgólt is szerzett egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A párizsiak az utolsó tíz percben sem álltak le. Edinson Cavaninak ugyan összejött egy lesgól, de az eredmény már nem változott, így Thomas Tuchel és Lőw Zsolt csapata megszerezte első győzelmét a Bajnokok Ligája 2018/19-es szezonjában.

A D csoport 2. fordulójában a Lokomotiv Moszkva hazai pályán 1-0-ra kikapott a Schalkétól RZD Arenában. A győztes gólt a német csapat amerikai védője, Weston McKennie fejelte egy szöglet után a 88. percben. Az orosz csapat továbbra is pont nélkül áll a Bajnokok Ligája idei kiírásában, míg a gelsenkircheni együttes négypontos a kvartettben.