Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Georges Leekens lett a tunéziai élvonalban szereplő Étoile du Sahel vezetőedzője. A belga szakvezető számára nem lesz ismeretlen a terep, ugyanis 2015-ben fejezte be a munkáját a tunéziai válogatottnál.

Leekens 2014 márciusától 2015 júniusáig vezette a tunéziai labdarúgó-válogatottat, így 2015 után tér vissza az észak-afrikai országba, csak immár vezetőedzőként.

Georges Leekens lett az Étoile du Sahel vezetőedzője Fotó: Polyák Attila - Origo

A belga edző a négy fordulót követően menesztett Siheb Ellilit váltja a tízszeres bajnok és egyszeres afrikai BL-győztes klubnál, az Étoile du Sahelnél.

A 69 éves belga szakember szerződtetését csütörtökön a honlapján jelentette be a klub.

Leekens mindössze négy mérkőzésen át irányította a magyar nemzeti csapatot, tavaly októberi kinevezését követően hazai pályán Kazahsztántól, Skóciától és Ausztráliától is kikapott a válogatott, Fehéroroszországban pedig 1-1-s döntetlent játszott. A Magyar Labdarúgó Szövetség ezért júniusban menesztette őt, és Marco Rossit nevezte ki utódjául.