Szépen felbőrözte a Juve sztárját az iraki mókamester

fbl Vertical
Argentina's Paulo Dybala looks on during a friendly football match between Argentina and Iraq at the Faisal bin Fahd Stadium in Riyadh on October 11, 2018. (Photo by FAYEZ NURELDINE / AFP)
Vágólapra másolva!
Az argentin fociválogatott ugyan 4-0-ra legyőzte Irakot, a mérkőzésen azonban nem a Messi nélkül felálló dél-amerikaiak góljai voltak a legemlékezetesebbek.

Az iráni bajnokcsapat 21 éves támadója, Basar Reszan – aki tíz és tizenkét éves kora között a török Fenerbahce korosztályos csapatában játszott, míg a bagdadi al-Kuwa színeiben már 14 évesen pályára lépett a felnőttek között – a második félidőben érezte úgy, hogy rossz irányba megy a mérkőzés, és annak inkább róla kellene szólnia. Úgyhogy fogta magát, és még mielőtt a 70. percben lecserélték volna, egy másodpercen belül két argentin játékost bőrözött föl egy-egy finom mozdulattal.

Előbb az Independiente védője, Fabricio Bustos, majd a Juventus sztárja, Paulo Dybala esett a cselek áldozatául. Innen még jobban látszik, mi is történt: