Társoldalunk:

Marco Rossi: Nem engedhetjük meg magunknak az eredménytelenséget

2018.10.14. 18:26

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi annak ellenére töretlenül bízik Szalai Ádámban, hogy a nemzeti együttes csapatkapitánya hat meccs óta nem lőtt gólt a válogatottban. Rossi nem ért egyet azzal a felvetéssel sem, hogy a Nemzetek Ligája hátralévő három mérkőzését a magyaroknak a csapatépítés oltárán fel kellene áldozniuk. 

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Tallinnból.

Az egykori Hanza-várost, Tallinnt szép lassan oda lehet sorolni Prága, Barcelona, vagy éppen Velence mellé, már ami a tömegturizmust és annak sajátos vonzatát illeti. Öt évvel ezelőtt, amikor itt jártam, egy lélek nem sétált a megkapóan szép óvárosban, ehhez képest most a késő nyárra hajazó itteni késő őszben tömegek rótták a macskaköves utcákat. Jellemző a helyzetre, hogy az Észak-Európa legjobb palacsintázójának hirdetett Kompresszor elnevezésű műintézménybe hosszas várakozás után sem lehetett bejutni. Ami az árakat illeti, azok a fél évtizeddel ezelőttihez képest az egekbe szöktek, a helyiek igyekeznek minden bőrt lehúzni a Tallinnba érkezőkről.

Közülük a legtöbben a szemközti Helsinkiből jönnek ide, hogy a helyi boltokban feltankoljanak az olcsó alkoholból, amelyet aztán az úszó erődre hajazó kompokkal visznek át a finn fővárosba. Szombaton este én is ezzel a hajóval érkeztem Helsinkiből, igaz, az utolsó járaton csak ötven félkómás alak lézengett, mert a finnek addigra már rég visszaértek innen hazájukba.

Pénteken amúgy egy másik finn csapat, az ország labdarúgó-válogatottja is tiszteletét tette itt és Pukkinak a 91. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert. Ezzel az előzetesen ügyetlennek titulált finnek 9 ponttal vezetik a C-osztály kettes csoportját, a 6 pontos görög és a 3 pontot gyűjtő magyar válogatott előtt. Marco Rossi csapatának hétfőn este mindenképpen nyernie kell Tallinnban - ellenkező esetben a lassan lábunkra záródó Nemzetek Ligája-ajtó végképp az orrunkra csapódik. 

Marco Rossi (balra) a tallinni sajtótájékoztatónForrás: Origo

A magyarok részéről Marco Rossi és Bese Barnabás jelent meg a média képviselői előtt a tallinni stadion sajtótermében. Az Origo munkatársa azt kérdezte a szövetségi kapitánytól, mit szól azokhoz az otthoni sajtóvélekedésekhez, amelyek szerint a Nemzetek Ligája hátralévő három csoportmeccsét a csapat építésére kell szánni, meg arra, hogy a 2019 márciusában kezdődő Eb-selejtezőkre kell összehozni egy ütőképes válogatottat. A magyar szövetségi kapitány némi értetlenséggel fogadta mindezt, majd azt mondta:

Tudomásul kell venni, hogy egy-egy válogatottnak soha nincs elég ideje a felkészülésre. Semmit nem kell feláldoznunk. Van egy hosszú távú elképzelésünk, de ez nem azt jelenti, hogy az előttünk álló meccsek eredményei nem fontosak. Ez a felvetés nem opció számunkra. Összesen 14 napot dolgoztam a csapattal, ez nagyon kevés. Ennek ellenére az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. Mi nem adhatunk fel semmit. Nem állhatunk neki egyetlen meccsnek sem úgy, hogy az eredmény nem érdekes."

Az olasz szakvezető azt is elárulta, hogy az athéni meccshez képest 3-4 helyen tervez változást a kezdőcsapatban. Fiola Attila két sárga lapja miatt nem játszhat, de szerkezeti változás nem lesz a magyar válogatott játékában.  

Újságírói felvetés volt, hogy Szalai Ádám az elmúlt hat válogatott mérkőzésén nem lőtt gólt. A kérdés úgy szólt, hogy ezek után élvezi-e még a kapitány bizalmát? "Ő a csapatkapitány, rengeteget dolgozik a csapat érdekében, Bundesliga-játékos. Azzal, hogy őt neveztem ki a csapat kapitányának, mindent elmond. Lehet, hogy hat meccsen nem lőtt gólt, de én csak három találkozóról tudok beszélni. Ezeken az összecsapásokon példaértékű munkát végzett, a fiatalok elé olyan tükröt tart, amely nagyon fontos dolog."

Marco Rossi azt is elmondta, hogy az eddigi három NL-találkozó mindegyikén látott a csapat játékában olyan momentumokat, amelyek biztatóak, ugyanakkor azt is elismerte, hogy az eredményekben és a megszerzett pontokban nem tartunk ott, ahol szeretnénk. "Tiszteljük az észt csapatot. Tudjuk azt, hogy az ellenfelünknek mik az erősségeik.

Nem téveszt meg bennünket, hogy az észtek nulla pontot szereztek eddig. A finnek az utolsó pillanatban nyertek itt, a görögök is megszenvedtek a három pontért Tallinnban. Alázatosan kell játszanunk, hogy a céljainkat elérhessük" - mondta Marco Rossi.

A magyar válogatott sajtótájékoztatója előtt az észtek is megtartották az ilyenkor kötelező találkozásukat a média képviselőivel. Az észt labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint nehéz meccs vár rájuk hétfőn  Martin Reim azt mondta, hogy a felkészülésük ugyanolyan lesz, mint a korábbi három találkozón, amelyet egyaránt 1-0-ra vesztettek el. 

Martin Reim, az észt válogatott szövetségi kapitánya nehéz meccsre számít TallinnbanForrás: BELGA/AFP/John Thys

„A legnagyobb gond, hogy nem tudtunk betalálni, hiszen aki nem szerez gólt, nem tud nyerni” - fejtette ki a nemzeti együttest 2016 óta irányító szakvezető, majd így folytatta: „Újabb nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a magyarok csapatként jók. Nincsenek szupersztárjaik, a többiek közül nagyon kiemelkedő egyéniségeik, de vannak jó játékosaik, mint Sallai Roland” - hangsúlyozta a 47 éves kapitány, s rámutatott: amennyiben kikapnak, úgy kiesnek a C osztály 2. csoportjából.

Az Észtország-Magyarország Nemzetek Ligája mérkőzés hétfőn magyar idő szerint 20.45 órakor kezdődik, az Origo élőben számol be a tallinni eseményekről.