Uruguay hétgólos mérkőzésen kapott ki Japántól

Horizontal
Uruguay's defender Marcelo Saracchi (C) kicks the ball beside Japan's defender defender Hiroki Sakai (L) during the international football friendly match between Japan and Uruguay in Saitama on October 16, 2018. (Photo by TOSHIFUMI KITAMURA / AFP)
Vágólapra másolva!
Az esélyesebb uruguayi labdarúgó-válogatott 4-3-as vereséget szenvedett a házigazda japán együttestől kedden a Szaitamában rendezett barátságos mérkőzésen.

A találkozón a dél-amerikai vendégek (a világranglista 5. helyezettjei) 0-1, majd 1-2 után is egyenlítettek, de a házigazdák a második félidő közepén hét perc alatt két újabb gólt szereztek, és 4-2-re elhúztak. A 75. percben az uruguayi csapat felzárkózott ugyan, de egyenlíteni már nem tudott.

Uruguay másodszor kapott ki Japántól Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

A vb-nyolcaddöntős ázsiai együttes az oroszországi búcsút követően harmadik fellépésén harmadik győzelmét aratta. Az Uruguay legjobbjaival vívott eddigi hét mérkőzés közül a másodikat nyerte meg, az elsőt még 1996-ban.

Uruguay pénteken Szöulban történelmi vereséget szenvedett, amikor a házigazda dél-koreai együttes hét nyeretlen találkozó - egy döntetlen és hat vesztes meccs - után 2-1-re győzött ellene.

Eredmény
Japán-Uruguay 4-3 (2-1)