Vágólapra másolva!
Gonzalo Higuaín, az AC Milan argentin válogatott csatára azt mondta, az elmúlt két évben nagyon jól bántak vele a Juventusnál, egészen addig, amíg aztán távoznia kellett, hogy helyet csináljanak az érkező Cristiano Ronaldónak.

A dél-amerikai játékos az előző két szezonban 105 mérkőzésen 55 gólt szerzett a torinói csapatban, amellyel kétszer megnyerte a bajnokságot és a kupát is, augusztusban azonban kölcsönadták az AC Milannak. Ez röviddel az után történt, hogy a Juve leigazolta az ötszörös aranylabdás Ronaldót a Real Madridtól. Higuaín közölte: a távozás nem az ő döntése volt.

Gonzalo Higuain a Milan mezében Forrás: NurPhoto/Giuseppe Cottini/NurPhoto/Giuseppe Cottini

A támadó a Gazzetta dello Sportnak úgy nyilatkozott, először akkor támadt rossz érzése, amikor az Olasz Kupa májusi döntőjében - az AC Milan ellen - végig a kispadon ült.

"Azon a napon legbelül úgy éreztem, hogy valami eltört. Aztán szerződtették Ronaldót - mondta. - Nem én határoztam úgy, hogy távozom. Mindent megtettem a Juventusért, sok mindent megnyertünk.

A klub aztán szintet akart lépni, nekem pedig azt mondták, nem maradhatok, s megpróbálnak megoldást találni.

A legjobb megoldás a Milan volt."

Higuaín ugyanakkor hozzátette: nincsenek rossz érzései a történtekkel kapcsolatban, hiszen ahogy fogalmazott: jól bántak vele. Ezzel együtt tisztázni akarta, hogy nem ő kérte a távozás lehetőségét, hanem őt küldték el.

A támadó az első kilenc találkozóján négy gólt szerzett a milánói csapatban.