Vágólapra másolva!
A kezdőrúgás után nyolc másodperccel már gólnak örülhettek a kemecseiek Kálmánházán. Aki éppen csak betoppant a kezdés után a meccsre, meglepve tapasztalta, hogy a kálmánháziak középkezdése nem az első megmozdulás a megyei másodosztályú bajnokin, hanem azt megelőzte egy elképesztően gyors találat – számolt be a szon.hu.

Mindössze nyolc másodperc kellett a világ egyik leggyorsabb akciógóljához: a sípszót követően hátragurított labdával a jobb szélen szöktették Szathmári Sándort, aki szinte teljesen a kapuvonalig futott, ahonnan

„lehetetlen szögből" laposan kilőtte a kapus által szabadon hagyott rövid sarkot.

„Én is meglepődtem – vallotta be a 23 esztendős csatár a lapnak, akit Szacsának becéznek a társai.

és kihasználtam a helyzetet. Eléggé kisodródtam, megcéloztam a kaput, aztán jöhetett a gólöröm. Nem tudom, hogy milyen pályafutás áll előttem, azonban az biztos, hogy aligha lesz még hasonló élményben részem. Erre nem lehet készülni, itt minden apró részletnek klappolni kell."

Szathmári Sándor (sárga mezben) 8 másodperc alatt mattolta a kálmánházi kapust Forrás: Sipeki Péter/szon.hu

A Pannónia Zrt. csoport 12. fordulójában lejátszott meccset végül a Kemecse 6-2-re nyerte meg az újonc otthonában. Ezzel továbbra is veretlenül állnak az élen.