Társoldalunk:

A pap csapata a Manchester Unitedet is megverte

2019.01.28. 14:52

Két újabb nagyszerű csapat bemutatásával folytatjuk az eltűnt totócsapatok felkutatását. Egyrészt maradunk a jól bevált német terepen, másrészt viszont elhagyjuk Olaszországot, hogy megnézzünk egy ízig-vérig angol klubot. 

A legtöbb térképen hiába keresnénk Salmrohr nevű települést, ha kifolyna a szemünk, akkor sem találnánk meg. Azonban, ha a kezünk ügyébe akad egy igazán részletes, Rajna-vidék-Pfalzot aprólékosan bemutató mestermű, akkor rábukkanhatunk az aprócska Salmtal városkára, melynek egyik fele viseli büszkén a Salmrohr nevet, az írott források tanúsága szerint úgy nagyjából 1007 óta. Ahol emberek laknak, ott foci is van, így Salmrohrban is, ahol 1921-ben a lelkes alapítók életre hívták a DJK Salmrohr/Dörbach nevű csapatot – Dörbach a mai, 1969-ben létrehozott Salmtal másik fele.

A második világháború után már FSV előnéven működő csapat a 70-es, 80-as években igazi tényező lett a folyamatosan átalakított harmad- és negyedosztályban. Sűrűn járt a lift föl-le, de végül csak fent állt meg, olyannyira, hogy 1986 tavaszán a Salmrohr második lett a tartományi bajnokságban, amivel bejutott az országos rájátszásba, onnan pedig a Bundesliga 2.-be! 

A kezdettől fogva szinte kivétel nélkül helyi srácokra építő klub, ahogy az várható volt, a szezon végén utolsóként, 38 meccséből 13 döntetlen mellett mindössze négyet megnyerve búcsúzott a másodosztályból – de azt csak a rosszakarói mondhatnák, hogy ezt nyomtalanul tette. Arra biztos, hogy minden Bundesliga 2.-rajongó emlékszik, hogy hazai pályán egy szórakoztató 5-5-ös döntetlent játszottak a későbbi bajnok Honnoverrel. Ahogy a Darmstadt elleni 0-8 is bizonyára sokakban mély nyomot hagyott... Ezek után nem csoda, hogy a Salmrohr messze a legrosszabb, mínusz 46-os gólkülönbséggel (48-94) esett ki, hogy azóta megjárja a harmad-, a negyed- és jelenleg az ötödosztályt. 1990-ben érte el a klub a legnagyobb sikerét: országos amatőr bajnoki címet ünnepelhettek.

Hogy essünk ki a harmadosztályból?

Az 1987-es kiesést követően a Salmrohr egész 2000 tavaszáig a harmadosztályban játszott, de az utolsó három szezon már egészen keservesre sikeredett. A '97-98-as idényben megpróbáltak fuzionálni a másodosztályba vágyó Eintracht Trierrel, ami úgy nézett ki, hogy az erősebb kutya (jelen esetben a Trier) vitte volna a Salmrohr legjobbjait, cserébe az ő leselejtezésre ítélt játékosaikért.

Igazán festői:

A dologból nem lett semmi, a Trier nem jutott föl, viszont többen is otthagyták a Samrohrt, amelyik a következő szezonban ki is esett volna, ha a Homburg és a Wuppertal nem jut csődbe és nem zárják ki őket. Az 1999-2000-es szezonban aztán végre sikerült csont utolsóként, az utolsó előttitől is 15 ponttal lemaradva zárni az idényt, és máris a negyedosztályban találta magát Salmrohr.

Kis csapat nagy játékosai

A klubnál vezetett le a háromszoros német válogatott, a Kaiserslautern színeiben 204 bajnokin 108 gólig jutó, azaz igazi Bundesliga-legendának számító Klaus Toppmöller.

Toppmöllert a Dallas Tornadóból fújta a szél Salmtalba:

Játékosként játszott Német Kupadöntőt, és kétszer lett harmadik a Bundesligában, ám legtöbben nem emiatt emlékszünk rá, hanem azért, amit 2002-ben a Bayer Leverkusennel elért: az év májusában három ezüstérmet vehetett át a Michael Ballack fémjelezte csapat, amelyik második lett a bajnokságban (egy ponttal lemaradva a Dortmund mögött), 4-2-re kikaptak a Schalkétól a kupadöntőben, a Bajnokok Ligájában pedig 2-1-e kikaptak a Real Madridtól – igen, azzal a Zidane-góllal.

Volt még egy érdekes figura a csapatnál, mégpedig egy bizonyos Alexander Szatmári. A nagyváradi magyar-német vegyes házasságból származó játékos utolsó aktív szezonját töltötte a Salmrohrnál 1984-85-ben. Szatmári (a román évkönyvekben Satmareanu néven találjuk) 1971 és 1979 között az egyik bukaresti sztárcsapat, a Dinamo játékosa volt, háromszor nyert bajnokságot a csapattal, és ugyanennyiszer lett második, 30 alkalommal szerepelt a román válogatottban. Miután hivatalosan nem igazolhatott külfödre, az illegális utat választotta: először arra készült, hogy az 1978-as világbajnokság előtt lép le a csapattól, csakhogy Románia nem jutott ki a tornára, így ugrottak a jó kis felkészülési meccsek.

Alexander Szatmári a Vfb Stuttgart játékosakéntForrás: Picclick.de

Végül 1979 novemberében egy Eintracht Frankfurt–Dinamo UEFA-kupa-meccsen politikai menedékjogért folyamodott az NSZK-ban, anyja révén pedig 1981-ben meg is kapta a német állampolgárságot. Ezzel egy időben Romániában tíz év börtönre ítélték, így csak az 1989-es forradalom után térhetett először haza. Miután a román szövetség kérésére az UEFA egy évre eltiltotta,kútba esett a Bayern Münchennel tervezett szerződése, de az eltiltás letelte után 1980-82 között az élvonalbeli Vfb Stuttgartban szerepelt. Újabb két évig az Egyesült Államokban is szerencsét próbált a Fort Lauderdale Strikersnél, majd a Salmrohrban adta le végleg a szerelését.

Barnsely FC: a másodosztály királyai

Az 1986. évi 52. heti szelvényen angol első- és másodosztályú mérkőzések szerepeltek. Utóbbiak egyike volt a Derby County–Barnsley találkozó, amiben az ég világon semmi meglepő nincs – mármint abban, hogy a Barnsley a második vonalban szerepelt. Ugyanis mióta létezik osztályokra tagolt angol futballpiramis, egyetlen egy csapat sem töltött a piros-fehéreknél több időt a második vonalban – jelenleg 74 szezonnál áll a számláló.

A pap csapata

A Barnsley-t 1887-ben, azaz a sportág hajnalán alapította meg Tiverton Preedy tiszteletes Barnsley St. Peter's néven. Preedy atya igazi sportrajongó volt, az akkoriban szárba szökkenő "izmos kereszténység" nevű mozgalom egyik zászlóvivője, aki a sportra a fiatalság épülésének egyik sarokköveként tekintett.

1866-ban óriási robbanás rázta meg Barnsley-t, a bányaszerencsétlenségben 361 ember halt megForrás: Origo

Amikor London Islington kerületébe nevezték ki, bokszklubot alapított, és rendszeresen szervezett táncházi esteket is. Ő maga egyébként a rögbit űzte, de kénytelen volt kilépni a csapatból, amikor az egy alkalommal pályára lépett Nagypénteken.

99 év után sikerült

A Barnsley-t 1898-ban vette fel soraiba a futball-liga (Football League), azaz hivatalosan is a bajnoki résztvevői lettek. Attól a naptól fogva kergették a nagy álmot: egyszer az élvonalban játszani. Miután jószerével folyton másodosztályúak voltak, ez nem is tűnt elérhetetlennek, az 1990-es évek elején pedig a Barnsley lett a Division Two egyik legerősebb csapata. De a feljutás nem akart összejönni, sem a korábban a Manchester Cityt az élvonalba segítő Mel Machinnel, sem a harmincszoros angol válogatott, korábbi Notthingam Forest-legenda (tagja volt az egymás után két BEK-et nyerő csapatnak) Viv Andersonnal sem, végül a volt északír válogatott Danny Wilson írhatta be a nevét a történelembe.

Már az 1995-96-os idényben a feljutásért játszhatott volna a csapat, csakhogy a másodosztály átszervezése miatt a hatodik hely ezúttal nem ért osztályozót. A következő szezonban már nem bízták a véletlenre: a második helyen végezve, automatikusan jutottak fel a Premier League-be – röpke 99 év után.

Kupabravúrok

A PL-szereplés egyetlen szezonra korlátozódott, a Barnsley utolsó előttiként köszönt el az élvonaltól, ahová többé nem is jutott vissza. Viszont ebben a '97-98-as idényben a legjobb nyolc közé jutottak az FA-kupában, útközben elbúcsúztatva a Manchester Unitedet is.

Barnsley-Cheslea FA-kupa meccs 2008-ban a Barnsley stadionjábanForrás: AFP/Andrew Yates

A következő idényben újra ott voltak a nyolcban, egyetlen nem PL-csapatként.

Az FA-kupa dicsőségfalán viszont nem ezért van ott a Barnsley neve a sorozat dicsőségfalán, hanem azért, mert az 1910-ben elveszített döntő után két évvel, 1912-ben megnyerték a kiírást, miután 1-0-ra legyőzték a West Bromwich Albiont egy megismételt mérkőzésen. A legendás sikerhez kapcsolódik egy kevésbé nagyszerű hír: 2018 márciusában a győztes csapat egyik tagjának, Philip Wright Bratley-nek az unokájától ellopták a kupagyőzelemért kapott medált, ami azóta sem került elő.

Duplázás a Wembley-ben

Még a legnagyobbaknak is ritkán sikerül - ha egyáltalán sikerül - néhány hét leforgása alatt két kupadöntőt nyerni a Wembley Stadionban. A Barnsley 2016-ban megcsinálta a bravúrt, miután április elején előbb az Oxford Unitedet gyűrte le 3-2-re a másod- és harmadosztályú csapatok számára kiírt EFL Trophy (nem azonos a Ligakupával) döntőjében, majd május végén a harmadosztály (League One) rájátszásának döntőjében a Millwallt verték meg 3-1-re, és jutottak vissza az oly' kedves másodosztályba. Előbbi mérkőzést 59, utóbbit 51 ezer szurkoló látta a helyszínen.