Társoldalunk:

Dybala villámgólja és egy öngól is segítette a Juvét a Cagliari ellen

2018.11.03. 22:27

A Juventus hazai pályán 3-1-es győzelmet aratott a Cagliari ellen a Serie A 11. fordulójának szombati záró mérkőzésén. Paulo Dybala mindössze negyven másodpercre volt szüksége, hogy bevegye a szárd csapat kapuját.

Nem sokáig kellett várni az első eseményre: Paulo Dybala lépett ki egy passzal a leshatárról, csinált két cselt, majd estében a rövid alsó sarokba lőtt. A gól után Mariani játékvezető hosszasan egyeztetett a videoszobában ülő kollégáival, majd megadta a találatot.

A Cagliari a gyorsan kapott gól, és az ismétlődő torinói rohamok ellenére sem roppant össze, sőt többször is eljutott a hazaiak kapujáig, és egyszer a videósokon egyszer pedig Szczesnyn múlt, hogy nem tudtak egyenlíteni. Előbb Benatia fejelte a labdát a saját kezére, amit videózás után vétlennek ítélt a játékvezető, majd a lengyel kapus védett lábbal egy közvetlen közelről leadott lövést.

A nagy akarásnak azonban végül meglett az eredménye: a 36. percben egy beívelést elszámoltak a Juve védői, Joao Pedro levette, csinált egy cselt befelé, majd laposan a jobb alsó sarokba lőtt.

Két percig örülhettek a szárdok, amikor egy bal oldalról érkező beadást Filip Bradaric passzolt becsúszva a saját kapujába.

Percekkel később újra Bradaric kerülhetett volna bajba, de a játékvezető úgy látta az újabb, immár harmadik videózás után, hogy a horvát védő nem kézzel, hanem a vállával tette arrébb a labdát a vendégek tizenhatosán belül.

A második félidő jóval kevesebb izgalmat tartogatott, a Juvéban a Douglas Costa helyére beálló Juan Cuadrado volt különösen aktív, és ugyan rendre eljutott a vendégek tizenhatosáig a Juve, az újabb gól nem akart összejönni. Végül három perccel a rendes játékidő vég előtt Ronaldo és Cuadrado vitt végig egy kontrát, melynek végén a portugál passzolt pontosan a kolumbiaihoz, aki tíz méterről nem hibázott. 

Eredmény, Serie A, 11. forduló:
Juventus–Cagliari 2-1 (2-1)
gól: Dybala 1., Bradaric 38. (öngól), Cuadrado 87. ill. Joao Pedro 36.
korábban:
Internazionale–Genoa 5-0
Fiorentina–AS Roma 1-1