Kirúgták a Vasas edzőjét, korábbi válogatott játékos veszi át a helyét

Kis Károlynak megköszönték a munkát a Vasasnál
Vágólapra másolva!
A Vasas FC a hétfői napon megvált Kis Károly vezetőedzőtől, ezt a klub a hivatalos oldalán jelentette be.

Az angyalföldi együttes a Merkantil Bank Ligában csupán a 10. helyen áll 15 forduló után, legutóbbi három mérkőzését elveszítette, pontszámban közelebb van a kieső helyhez, mint a feljutóhoz. Kis Károly helyét a klub egykori játékosa, a kilencszeres válogatott csatár, Ferenczi István veszi át, aki eddig erőnléti, valamint másodedzőként erősítette a klubot.