Vágólapra másolva!
Kedden este a Paris Saint-Germain 1-1-es döntetlent játszott a Napolival a Bajnokok Ligája C csoportjának negyedik fordulójában. Az első félidő utolsó pillanatában a párizsiak megszerezték a vezetést, azonban Lorenzo Insigne büntetőjével a 63. percben egyenlítettek a hazaiak, így maradt a pontosztozkodás. Az Origo szakértője, a korábbi FIFA-játékvezető, Bede Ferenc úgy látta, a Napoli egyenlítő gólja nem volt szabályos, ami azt jelenti, hogy a holland Björn Kuipers játékvezető megfosztotta a győzelemtől a párizsi csapatot.
Bede Ferenc szerint a holland bíró mérkőzést befolyásoló hibát vétett Forrás: Origo

„A mérkőzés 61. percében az oldalról keresztberúgott labda a PSG csapatkapitányán megpattanva a Napoli csatára, José Callejón elé került, akit a két vendégjátékos, Thiago Silva és Gianluigi Buffon egyszerre buktatott a büntetőn belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt.

A helyes ítélet lesállás miatt közvetett szabadrúgás a vendégcsapat javára lett volna” – mondta a mérkőzés után Bede Ferenc, az Origo szakértője.

Ezzel a döntetlennel a PSG továbbra is a csoport harmadik helyén áll, így az utolsó két mérkőzésen az életben maradásért kell küzdenie.