Vágólapra másolva!
Német sajtóhírek már arról szóltak, hogy ki lehet Niko Kovac utódja a Bayern München kispadján, ennek ellenére a bajor sztárcsapat vezetőedzője nem aggódik a jövője miatt. A horvát tréner elmondása szerint mindig harcos volt, és a jövőben is küzdeni fog. 

„Akik jól ismernek engem, azok tudják, hogy nagy harcos vagyok, ahogy mindig is az voltam. Az egész életemet meghatározta az a filozófia, hogy

– mondta Niko Kovac.

A Bayern München vezeti a BL-csoportját, így ha kedden nem kap ki a német együttes a Benfica ellen, akkor bebiztosítja a továbbjutását. Bár nagy kérdés, hogy a bajorok vezetőségét ez mennyire hatná meg, ugyanis ez inkább minimum elvárás a csapattól, mintsem bravúr.

Niko Kovac nem aggódik az állása miatt Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Angelika Warmuth

„Már megszoktam, ha a klub nem az elvárásoknak megfelelően szerepel, akkor jönnek a kritikák. Igaz, hogy egy pont is elég lenne a továbbjutáshoz, de nyerni akarunk. Ezt követően pedig

remélhetőleg már a Bundesligában is jobban szerepelünk majd, mint ahogy eddig tettük"

– tette hozzá a horvát edző.

A Bayern tényleg nem lehet büszke a hazai szereplésére, a sztárcsapat 12 fordulót követően 21 pontot gyűjtve mindössze a negyedik helyen áll. És ami még ennél is fájóbb lehet, hogy a nagy rivális Borussia Dortmund előnye már kilenc pont, így ha nem szedi össze magát gyorsan a Kovac-legénység, akkor nem lesz meg a Bundesliga győztesének járó „salátástál"sorozatban hetedszer.