Társoldalunk:

Súlyos büntetést kapott a River Plate

2018.11.30. 10:52

A Dél-Amerikai Labdarúgó Szövetség (CONMEBOL) 400 ezer dollár (113,7 millió forint) pénzbüntetés megfizetésére kötelezte az argentin River Plate-et, mert a Libertadores-kupa döntőjének november 24-re tervezett visszavágója előtt a klub szurkolói megtámadták az ősi rivális Boca Juniors játékosait szállító buszt és összetűzésbe kerültek a rendőrökkel is.

A CONMEBOL csütörtöki döntése értelmében a River Plate-nek ezen kívül a következő Libertadores-kupa-idényben az első két hazai meccsét zárt kapuk mögött kell lejátszania. A szervezet elutasította a Boca Juniors kérelmét, amely arra vonatkozott, hogy a döntő visszavágóját ne rendezzék meg, és ítéljék oda a csapatnak a trófeát. A döntések ellen mindkét klub fellebbezhet.

Szurkolói miatt bűnhődik a River PlateForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Gustavo Ortiz

A Libertadores-kupa döntőjének első mérkőzését több mint két hete rendezték Buenos Airesben, akkor 2-2-es döntetlen született, a visszavágót azonban többször el kellett halasztani. A második felvonás előtt a vendég Boca-futballisták közül többen is megsérültek azt követően, hogy a rivális drukkerei betörték buszuk ablakait, ráadásul a közbelépő rendőrök könnygázt vetettek be, amelynek belégzését követően több futballista is rosszul lett. Többek között a Boca csapatkapitánya, Pablo Perez is kórházba került, akinek a karja és a szeme sérült meg.

A Boca Juniors busza a támadás után:

Csütörtökön aztán eldőlt, hogy a visszavágót jövő vasárnap a madridi Santiago Bernabéu Stadionban rendezik meg, argentin idő szerint délután fél ötkor, közép-európai idő szerint 20.30 órakor.

A Libertadores-kupa győztese részt vesz a négy nappal később, december 12-én kezdődő klubvilágbajnokságon az Egyesült Arab Emírségekben. A dél-amerikai bajnok december 18-án lép először pályára.