Vágólapra másolva!
A kijevi Olimpiai Stadionban dől el szerda este, hogy a házigazda Sahtar Donyeck, vagy az Olympique Lyon jut-e be utolsóként a nyolcaddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A csoportkör hatodik, utolsó fordulójának záró játéknapján ezen kívül még két Európa-ligát érő pozíció megszerzése a tét: az F csoportban a Sahtar-Lyon meccs erről is dönt, míg a G csoportban vagy a cseh Viktoria Plzen, vagy az orosz CSZKA Moszkva folytathatja szereplését tavasszal a második számú európai kupasorozatban.

A Sahtar eddig Harkovban játszotta hazai találkozóit, mert saját, donyecki stadionja nem megfelelő helyszín, mivel a várost az oroszok támogatta szakadárok ellenőrzik. Az Ukrajnában elrendelt, tíz megyére kiterjedő hadiállapot azonban Harkovra is érvényes, így az európai szövetség (UEFA) a biztonsági kockázatok miatt Kijevet jelölte ki a mérkőzés helyszíneként.

Taison nagy meccse lehet az esti Forrás: NurPhoto/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

Az F csoportból az élen álló Manchester City már továbbjutott, de ha a Lyon legyőzi a Sahtart, a City pedig nem szerez pontot a magyar válogatott Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim ellen, akkor a francia csapat végez csoportelsőként. Arra ugyanakkor nincs sok esély, hogy Szalaiék akár csak pontot is szereznek Manchesterben, mivel a csoportelsőség szempontjából a Citynek a döntetlen is megfelelő eredmény lenne, a Hoffenheim pedig biztosan utolsóként végez a négyesben. Szalai az előző fordulóban kapott piros lapja miatt nem játszhat.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Borussia Dortmund 6 3 1 2 7-4 3 11
D
GY
GY
GY
D
2.
Paris Saint-Germain 6 2 2 2 9-8 1 8
V
GY
V
D
D
3.
AC Milan 6 2 2 2 5-8 -3 8
D
V
GY
V
GY
4.
Newcastle United 6 1 3 2 6-7 -1 5
GY
V
V
D
V

A Lyon az eddigi öt csoportmérkőzéséből négyet is döntetlennel zárt, az első fordulóban pedig meglepetésre 2-1-re legyőzte a Cityt Manchesterben. A franciáknak Kijevben is bőven elég a döntetlen, mivel hét pontjuk van, a Sahtarnak pedig öt, így tehát a donyecki együttesnek mindenképpen győznie kell, ha meg akarja kaparintani a nyolcaddöntős szereplést érő második helyet.

Szalai Ádámot kiállították a Sahtar Donyeck ellen Forrás: AFP/Uwe Anspach

A G csoportban az egyformán négypontos Plzen és CSZKA Moszkva közül előbbinek van nagyobb esélye harmadikként zárni, és ezzel megszerezni az Európa-ligás helyet. A csehek a biztosan második AS Romát fogadják szerda este, miközben a moszkvai együttes a címvédő, már csoportgyőztes Real Madrid otthonában szerepel.

Ha a Plzen és a CSZKA is döntetlent ér el, vagy mindketten győznek, az egyformán a cseheknek kedvez, egymás elleni összevetésben ugyanis jobban állnak, mint a Moszkva.

Az E csoportban a továbbjutás kérdése már eldőlt, a csoportelsőségről az Ajax és a Bayern München amszterdami összecsapása határoz. A bajor sztárcsapat vezeti a csoportot - az Ajax hátránya két pont -, így ha a hollandok meg akarják nyerni a négyest, akkor le kell győzniük szerda este német riválisukat.

Ebből a csoportból a portugál Benfica folytathatja majd tavasszal az Európa-ligában,

így a pont nélkül sereghajtó görög AEK Athén lisszaboni fellépésének semmilyen tétje nincs.

A H csoportban az élen álló Juventus a sereghajtó svájci Young Boys vendége lesz, és ha Cristiano Ronaldóék biztosra akarnak menni a csoportgyőzelem szempontjából, akkor hozniuk kell a kötelezőt, azaz meg kell verniük az európai kupasorozatoktól már biztosan búcsúzó berni együttest. A négyes másik szerdai mérkőzésén a Valencia a Manchester Unitedet fogadja szinte tét nélküli összecsapáson, igaz,

ha José Mourinho tanítványai győzni tudnak Spanyolországban, akkor akár még meg is nyerhetik a négyest.

Ehhez az kellene, hogy a Juventus ne szerezzen egy pontnál többet Bernben.