Vágólapra másolva!
A MOL Vidi FC az Európa-liga csoportkörében öt forduló után is továbbjutási esélyekkel várja a csoport jelenlegi százszázalékos győztesét, az angol Chelsea-t. A magyar bajnoki címvédő a PAOK elleni kettős sikerrel ugyanúgy hat ponttal áll, mint a BATE Boriszov, amely Szalonikiben zárja a csoportkört. Csütörtökön történelmet írhat Marko Nikolic együttese, amióta ugyanis a jelenlegi rendszerben zajlanak a Bajnokok Ligája és az Európa-liga küzdelmei, még egyetlen magyar csapat sem jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.

A Dudelange elleni nyögvenyelős kezdés már a múlté,

a Vidi a Bajnokok Ligája selejtezőjében a bolgár Ludogorec után a szintén esélyesebbnek tartott svéd Malmö csapatát is kiejtette,

Athénban pedig reális esély volt az AEK búcsúztatására is, de az összetettben egygólos görög siker végül azt jelentette, hogy a Vidi és a magyar szurkolók az Európa-ligával vigasztalódhattak.

A PAOK elleni két meccs és a két győzelem maga volt a mámor, a Chelsea ellen is jól játszott a fehérvári csapat, csak a BATE elleni két kisiklást tudnánk feledni. Az első fordulóban azért volt fájó a vereség, mert előzetesen mindenki úgy gondolta, a csoportban reálisan a BATE ellen lehet keresnivalója a Vidinek, ráadásul a budapesti meccsen jobb is volt ellenfelénél a magyar csapat.

A BATE elleni visszavágásra november 29-én kerülhetett volna sor, de nem sikerült élni a lehetőséggel, Boriszovban is 2-0-ra kapott ki a Nikolic-csapat.

Fehéroroszországba továbbjutási esélyekkel utazott a Vidi, egy győzelemmel le is zárhatta volna a lényegi kérdéseket,

de az ottani vereség után, a BATE a Viditől a maga kezébe tette át saját sorsát. A fehérvári együttes már csak akkor juthat tovább, ha több pontot gyűjt a Chelsea ellen, mint a BATE a PAOK vendégeként.

A Vidi főpróbája nem sikerült jól, szombaton 2-0-ra kikapott az Újpest otthonában, ezzel szemben a Chelsea nagy rangadót nyert, 2-0-ra felülmúlta az addig veretlenül éllovas Manchester Cityt, amely így elvesztette vezető pozícióját a Premier League-ben.

A Vidi közel volt a meglepetéshez a Stamford Bridge-en, a Groupama Arénában viszont kell a bravúr a továbbjutáshoz Marco Nikolic együttesétől Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Októberben Londonban a Chelsea nehezen nyert, mert bár a meccs elején voltak komoly lehetőségei, nem tudott élni velük, és sokáig nem is talált fogást a szervezetten és lelkesen futballozó Vidi ellen. A magyar bajnoki címvédőnek is megvoltak a helyzetei, ám a befejezéseknél vagy a szerencse, vagy a kapuban remeklő Arrizabalaga gátolta meg a fehérváriakat a gólszerzésben. Marko Nikolic csapatának legnagyobb dicséretét az jelentette, amikor a hazaiak edzője,

Maurizio Sarri 0-0-s állásnál kénytelen volt a gárda elsőszámú sztárját, az eredetileg pihentetni kívánt Eden Hazard-t is pályára küldeni.

Sajnos a belga igazolta klasszisát, neki is köszönhetően Morata találatával végül 1-0-ra nyert a Chelsea, pedig a hajrában Kovács István révén az egyenlítés is összejöhetett volna a Vidinek.

- értékelt az Origónak a Stamford Bridge-en Juhász Roland, a Vidi csapatkapitánya.

A Chelsea olasz menedzsere is elismerően beszélt a magyar csapatról a lefújást követően.

"Tudtuk, hogy szervezetten védekezik a Vidi, de az meglepett, hogy ilyen veszélyes kontrákat vezetett.

Zavart a védelmünk bizonytalansága, két-három komoly helyzete is volt a vendégeknek a kapunk előtt, ezt pedig nem hagyhattuk volna."

Marko Nikolic (b) és Maurizio Sarri egyaránt más meccset vár Budapesten, mint amit a két együttes Londonban játszott egymással Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ami biztos, Budapesten Eden Hazard nem segíthet majd a kékeken, hiszen Arrizabalagával, Rüdigerrel, Azpilicuetával, Kantéval, valamint a sérült Kovacic-Cahill-Victor Moses trióval egyetemben el sem utazott a magyar fővárosba.

A Chelsea kerete a Vidi elleni meccsre

Willy Caballero, Marcin Bulka, Jamie Cumming, Davide Zappacosta, Ethan Ampadu, Andreas Christensen, David Luiz, Emerson, Marcos Alonso, Cesc Fabregas, Jorginho, Ruben Loftus-Cheek, Ross Barkley, George McEachran, Willian, Pedro, Callum Hudson-Odoi, Alvaro Morata, Olivier Giroud

Rajtuk kívül is van elég klasszis azonban a Chelsea keretében,

Fabregas, Jorginho, Willian, Pedro, Morata, vagy éppen a világbajnok Giroud

is okozhat kellemetlen perceket a Vidinek. Marko Nikolic azonban bizakodó.

- nyilatkozta az NB I címvédőjének edzője a meccs előtti sajtótájékoztatón.

Kemény mérkőzés lesz, nehéz motiválni a játékosokat, hisz nincs semmi tétje számunkra a Vidi elleni csütörtöki Európa-liga találkozónak - mondta Maurizio Sarri, az angol Chelsea labdarúgócsapatának olasz trénere szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

A csapat angol válogatott középpályása, Ruben Loftus-Cheek szerint viszont nem lehet gond a motivációval, hiszen akik pályára lépnek csütörtök este, ők mind bizonyítani akarnak a menedzsernek.

Magyar csapat legutóbb 15 évvel ezelőtt, a 2003/04-es szezonban "élte meg a tavaszt" az európai kupaporondon, akkor a Debreceni VSC maradt talpon az El elődjében, az UEFA Kupában.

A Mol Vidi FC – Chelsea mérkőzést az Európa-liga L csoportjában csütörtökön este, 18:55-kor rendezik a Groupama Arénában.

A találkozót a Sport 1 közvetíti, de a szokott módon az Origo is élő tudósítással jelentkezik.