Vágólapra másolva!
Komoly Bundesliga-őrültnek kell lenni ahhoz, hogy valaki elsorolja az Augsburg jelenlegi keretét. Sőt, azt sem tudja minden németfoci-rajongó, hogy a bajor kisváros csapatánál van egy Caiuby nevű brazil futballista. Pedig több mint 10 éve szerepel a Bundesligában, ez alatt 108 első osztályú találkozón lépett pályára. Tagja volt a 2008-09-es szezonban történelmi bajnoki címet szerző Wolfsburgnak is, mégis az ő németországi karrierjének legemlékezetesebb szakasza valószínűleg örökre az első 9 perc marad.

Schalke–Wolfsburg meccs a Bundesligában 2008. október 5-én. 1-1-es állásnál egy fiatalember jelentkezett játékra életében először. Ilyen eset volt már néhány a történelemben. Dejagah lejött a pályáról, Caiuby bement. 64 perc 37 másodpercet mutatott akkor az óra.

És 65 perc 39 másodpercet, amikor a frissen érkezett játékos élete első labdaérintésével gyönyörű gólt rúgott Manuel Neuer kapujába.

2-1 a Wolfsburgnak. Ez már megsüvegelendő, emlékezetes tett, ezzel már be lehet kerülni a (sport)történelemkönyvekbe. Ám ez az elsőbálos történet nem itt ért véget. A középkezdés után ugyanis azonnal egyenlítési lehetőséghez jutott a Schalke, és a nyilvánvaló gólhelyzetet Costa csak szabálytalanul tudta megakadályozni. Grafe bíró a szabályok értelmében kiállította őt, és tizenegyest adott. Rafinha büntetőjét Benaglio kivédte. Vagyis maradt a 2-1-es Wolfsburg-vezetés fél félidővel a vége előtt.

Caiuby nem sok lehetőséghez jutott a Wolfsburgban Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Malte Christians

Ilyen szituációban ki felesleges egy csapatban? Nyilván egy gólszerzésért felelős játékos. Ha bemegy a büntető és egyenlít a Schalke, akkor talán a védelem átszervezésével megoldható lett volna az emberhátrány, így viszont kellett egy vérbeli védő, aki a várható gelsenkircheni rohamsorozat ellen irányítja a Wolfsburg hátsó alakzatát.

Felix Magath, aki soha nem kért tanácsot, ha meglepő és néha mulatságos döntést kellett hoznia, azonnal lecserélte Caiubyt. Akinek a gólja után, a tizenegyes körüli cirkusz miatt nem volt lehetősége többször labdához érni.

Első meccs: 1 labdaérintés, 1 gól, nem több mint 2 perc a pályán. És már ismét ott ült Magath mellett a kispadon, mint egy öregedő kézilabda-átlövő, aki bemegy egy támadásra, lő egy gólt, majd visszaül a padra. A brazil megtette a kötelességét, a brazil mehet. Edzője mellől nézte, amint pályán lévő társai védik hősiesen az általa szerzett előnyt. Egészen a mérkőzés utolsó percéig. Ekkor az előre rohanó Neuer Kevin Kurányihoz passzolt, és a magyar, brazil, német, panamai ősökkel is rendelkező, később Joachim Löw-üldözötté váló csatár kiegyenlített.

De erről Caiuby természetesen nem tehetett.

Ahogy ezen megmozdulásán túl sok köze nem volt a Wolfsburg történelmi első bajnoki címéhez sem. Ez az eset a hetedik fordulóban történt, a szezon további részében még pályára lépett nyolc meccsen a Wolfsburg mezében, összesen 110 percet töltve a pályán. Ez alig több egy mérkőzésnyi időnél. A bajnoki cím ünneplése után Duisburgban töltött egy szezont, majd Ingolstadtban négyet.

Caiuby (balra) itt már az Augsburg színeiben, éppen a Wolfsburg ellen Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Peter Steffen

Valamennyit a másodosztályban. 2014-ben került vissza az első osztályba, amikor az Augsburgba igazolt. Ötödik évét tölti itt, második éve mondhatjuk róla, hogy alapember. Eddig 99 Bundesliga I-es mérkőzésen volt pályán az Augsburg csapatában.

Ha szombaton beállítja edzője, akkor ezen a hétvégén ünnepelheti századik bajnoki szereplését a bajor kiscsapatnál.

Ez nem biztos, hogy eszébe jut majd. Ám, ha átnéz a találkozó előtt a túlsó térfélen melegítőkre, akkor a bemutatkozó találkozója a német élvonalban biztosan.

Caiuby jelenlegi csapata ugyanis a Schalkéval játszik.