Vágólapra másolva!
A Premier League 18. fordulójának szombati játéknapján a Manchester City és a Chelsea is meglepő vereséget szenvedett.

Az első félórában minden úgy történt, ahogy az a City-meccseken szokott: Guardiola csapata óriási labdabirtoklási fölényben játszott, és Gündogan góljával a vezetést is megszerezte. Igen ám, de az addig totál veszélytelen Crystal Palace-nak elég volt kétszer felérnie a kapuhoz, Schlupp és Townsend góljával három perc alatt fordított. Townsendé ráadásul a nagyobbik fajtából való volt, az angol középpályás egy középre kifejelt labdát bombázott kapásból a bal felsőbe:

Hiába várta azt mindenki, hogy a második félidőben a City megrázza magát, és megszórja ellenfelét, a Palace nem hagyta magát, sőt, Milivojevic tizenegyesgóljával tovább növelte az előnyét. A 85. percben a csereként beállt De Bruyne még szépített, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég.

A Chelsea sem járt jobban a Leicesterrel, a londoniak kezdeményeztek, kapufát is lőttek (Hazard), a szünet után Vardy góljával mégis a Leicester került előnybe, és ez a gól végül győzelmet is ért. A 91. percben a Chelsea-nek megvolt az esélye, hogy ikszre mentse a meccset, de Alonso ajtó-ablak ziccerben csak a kapufát találta el.

A City (és a Chelsea) vereségével a pénteken a Wolverhampton otthonában 2-0-s győzelmet arató Liverpool járt a legjobban, amelynek így már négy pont az előnye a táblázat élén.

Premier League, 18. forduló, szombat
Arsenal-Burnley 3-1
Bournemouth-Brighton 2-0
Chelsea-Leicester 0-1
Huddersfield-Southampton 1-3
Manchester City-Crystal Palace 2-3
Newcastle-Fulham 0-0
West Ham-Watford 0-2

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista