Vágólapra másolva!
Ole Gunnar Solskjaer vezetésével szárnyal a Manchester United, amely tetszetős játékkal 3-1-re legyőzte a Huddersfield Townt az Old Traffordon. A legendás karácsonyi Boxing Day győztese a Liverpool, amely amellett, hogy négy góllal legyőzte a Newcastle Unitedet még a Manchester City vereségének is örülhetett.

A Manchester United a múlt heti Cardiff City ellen mutatott tempóban kezdte az összecsapást, bár a vezetés megszerzésére most egészen a 28. percig kellett várni. Egy szöglet után Victor Lindelöf csúsztatta meg a labdát, a hosszú oldalon érkező Nemanja Matic pedig közelről a hálóba lőtt.

A folytatásban is a Solskjaer-csapat irányított, de a Huddersfieldnek is voltak felvillanásai. A 61. percben Laurent Depoitre pörgetett kapura egy visszagurított labdát, de David De Gea megnyúlt a levegőben, és valami elképesztő bravúrral kiütötte azt a jobb felső sarokból.

José Mourinho kirúgása óta Paul Pogba kivirágzott Forrás: AFP/Oli Scarff

A spanyol kapus bravúrja három perc múlva értékelődött fel igazán, amikor Ander Herrera átadása után Paul Pogba kétgólosra növelte a Manchester United előnyét.

A 78. percben a világbajnok francia középpályás eldöntötte a mérkőzést. Jesse Lingard átadása után 23 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

A Mourinhóval legendásan rossz viszonyt ápoló Pogba Solskjaer kinevezése óta két mérkőzésén két gólt szerzett és két gólpasszt adott, a portugál edzősködése idején 12 meccsen egyszer volt eredményes.

Ole Gunnar Solskjaer vezetésével szárnyal a Manchester United Forrás: premierleague.com

A végeredményt a vendégek állították be a 89. percben. A benini Steve Mounie fejelt le egy felívelt szabadrúgást, a hosszú oldalon érkező Mathias Jörgensen pedig közelről a hálóba passzolt.

A 19. forduló győztese a Liverpool volt, amely négygólos győzelmet aratott a Newcastle United felett az Anfielden. Mohamed Szalah - az előző idény gólkirálya - már tizedik különböző Premier League-mérkőzésén talált be, ez pedig több, mint amit bárki más fel tud mutatni a szezonban.

Jürgen Klopp csapata már hatpontos előnnyel vezeti a tabellát, ilyenre legutóbb 2002 novemberében volt példa Liverpoolban.

A Pep Guardiola vezette Manchester City az előző fordulóban hazai pályán kikapott a Crystal Palace-tól, most pedig a Leicester City vendégeként szenvedett 2-1-es vereséget, ami azt jelenti, hogy a Bournemouth felett ötgólos diadalt arató Tottenham Hotspur fellépett a tabella második helyére.

A Spurs 21 éves szélső védője, Kyle Walker-Peters három gólpasszt is kiosztott, míg a dél-koreai Szon Hung Min - aki az előző fordulóhoz hasonlóan duplázott - legutóbbi kilenc bajnokiján hét gólnál és öt gólpassznál jár.

Premier League, 19. forduló:
Burnley-Everton 1-5 (1-3)
Crystal Palace-Cardiff City 0-0
Leicester City-Manchester City 2-1 (1-1)
Liverpool-Newcastle United 4-0 (1-0)
Manchester United-Huddersfield Town 3-1 (1-0)
Tottenham Hotspur-Bournemouth 5-0 (3-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista